Belföld

Európai civil találkozó 2011-ben. Nálunk?

EP-választás - Európai civil találkozót javasolnak 2011-ben Magyarországon a civilek

A nemrég létrejött civil kezdeményezés a magyar EU-elnökség céljainak kialakításához, végrehajtásához és társadalmasításához kíván hozzájárulni – tartalmazza a szerveződés keddi sajtótájékoztatóján kiosztott háttéranyag.

Az EU2011 civil munkacsoport 14 szervezetet tömörít, tagjai közé tartozik például a Magyar Atlanti Tanács, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat vagy az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület.

Barabás Miklós, az Európa Ház koordinátora, az EU2011 civil munkacsoport elnöke az "Értünk, velünk, civilekkel" című állásfoglalást ismertetve azt mondta: közös felelősség a választásra való felhívás, hogy minél többen vegyenek részt a szavazáson, egyben figyelmeztetni kell a társadalmat és a pártokat, hogy két év múlva Magyarország látja el az unió elnöki feladatait.

Az MDF EP-választási listájának harmadik jelöltje, Kerék-Bárczy Szabolcs azt mondta: a túlburjánzó, pazarló állam ellensúlyát kell a civil szervezeteknek megteremteniük. Pártja fő programjának egyik elemeként említette, hogy kétkamarás parlamentet szeretnének Magyarországon, ahol a felsőházban a civilek fejthetnék ki álláspontjukat.

Cserei Gyula, az MSZP listájának hetedik helyezettje arról beszélt, pártja polgár-, és fogyasztóbarát politikát kíván folytatni, s megkezdték az EU-elnökségre való felkészülést.

A Lehet Más a Politika és a Humanista Párt közös listáján huszonharmadikként induló Jávor Benedek azt mondta: az önkormányzati és hatósági rendszert meg kell nyitni a civilek felé, be kell őket vonni a legnagyobb projektek, így az autópálya-építések ellenőrzésébe.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.