Bűnügy

Változásokat sürget a rendőrfőkapitány

Paradigmaváltásra van szükség a köz- és magánbiztonság felfogásában, szakítani kell a rendfenntartásban tovább élő konzervativizmussal - mondta az országos rendőrfőkapitány.

A tulajdon védelme a tulajdonos és az állam feladata – mondta Bencze József a Szabványokkal a bűnmegelőzésért elnevezésű szakmai rendezvényen.

Idejét múlt az államnak az a fajta paternalista felfogása, amely szerint "majd az állam mindent megold". A közbiztonság és a magánbiztonság feladatai ma már szétválnak és munkamegosztás alakul ki. Saját érdekkörében törvényes keretek között a tulajdonos feladata is védeni értékeit – fejtette ki a főkapitány.

Kacziba Antal nyugalmazott rendőr altábornagy előadásában azt hangsúlyozta: a nemzeti érdekű rendészeti stratégia minisztérium előtt fekvő tervezetéről konszenzust kellene kialakítaniuk a pártoknak. A koncepció kettős nyomtávú kriminálpolitikát hordoz, ami a politikai váltógazdaság körülményei között is stabilitást eredményezhet.

A társadalmi problémák túlmutatnak a kormányzati ciklusokon, "nincs olyan kormány, amely egy ciklus alatt rendet tud csinálni" – mondta a rendvédelmi szakember.
A közbiztonság kollektív társadalmi termék: állami és önkormányzati szervek, tulajdonosok, polgárok, civil szervezetek és magánbiztonsági szolgálatok közösen állítják elő – tette hozzá Kacziba Antal.

Megállapította: a rendőrség ma már nem az a mindenható szerv, amely önmagában biztonságot teremthetnek mindenkinek. A kollektív rendfenntartásban mindenki a maga gazdasági érdekeinek és hatalmi helyzetének megfelelően veszi ki a részét.

Bizonyos tulajdoni formák működtetése többletköltségekkel jár. Könnyen belátható például az, hogy egy esküvői rendezvénynek, vagy egy kiskert művelésének a biztonsági kockázata és költségei nem ugyanazok, mint egy focimeccsé vagy egy banké. Ez utóbbiak biztonsági költségeit nem lehet a közzel megfizettetni, ez mind közgazdaságilag, mind erkölcsileg elfogadhatatlan – mondta Kacziba Antal.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.