Belföld

A megye megelőlegezné a gyorsforgalmi árát

A Békés Megyei Önkormányzat megelőlegezné azt a pénzt, amely a tervezett M44-es gyorsforgalmi út megépítésének előkészítéséhez még hiányzik - mondta Domokos László, a közgyűlés fideszes elnöke csütörtökön, Békéscsabán.

Azzal, hogy a kormány költségmegtakarítások miatt leállította az út megépítésének előkészítését, elnapolódik a kivitelezési munkálatok megkezdése is – mondta újságíróknak.

"Békés megye fejlődésének alfája és omegája a gyorsforgalmi út megépítése, hiszen ezen keresztül jöhetnek a befektetők a térségbe új munkahelyeket teremteni" – jelentette ki.

Az elnök ezért a pénteki közgyűlésen felhatalmazást fog kérni a képviselőktől arra, hogy akár három évre megelőlegezze a megye az előkészítésből hiányzó forrásokat. Mint mondta, a megyei önkormányzat ugyan nem hitelintézet, ilyen tevékenységet nem is folytathat, ám például a régészeti munkálatokat ebből az előlegből is el tudnák végezni a megye fenntartásában működő múzeumban dolgozó régészek.

Az elnök kérdésre nem kívánta megmondani, hogy mekkora előleg finanszírozására vállalkozik a megye, de az MTI úgy tudja, hogy a régészeti feltárások és a még fennmaradó kisajátítási eljárások költsége közelít a kétmilliárd forinthoz. A megyei önkormányzatban a Fidesznek biztos többsége van.

Molnár László, Békéscsaba szocialista párti országgyűlési képviselője korábban azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-n (NIF) keresztül felfüggesztette a kisajátítási eljárásokat.

A képviselő szerint, eddig megközelítőleg négymilliárd forintot költöttek el az M44-es út megépítésének előkészítésére. Ezért ha nem folytatódnak a kisajátítások, akkor veszélybe kerül a gyorsforgalmi út megépítése.

Fazakas Orsolya, a NIF kommunikációs vezetője pedig arról tájékoztatta az MTI-t, hogy költségmegtakarítások miatt a kisajátítási eljárások belátható időn belül várhatóan nem folytatódnak.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.