Életmód
Öngyilkos fiatalok – mi lesz itt?
Az öngyilkosság különösen akkor megrázó, amikor fiatalok követik el. A gazdasági válság sajnos elért az ifjúság lelkéhez is. Egy kutatás szerint egyre több megkeseredett fiatal választja ezt az utat.
A válság egyik megdöbbentő összetevője sajnos még nem kapott elég figyelmet. Pedig talán ez az egyik legszörnyűbb a krízis, minden egyéb következménye közül. Mert munkából van több is, ha elveszítjük, később kaphatunk másikat – az életből viszont nincs.
Egy svéd kutatás hátborzongató eredményeket mutatott ki. Ezek alapján kimondható, hogy a svéd fiatalok mentális és fizikai állapota a gazdasági válság miatt erőteljesen romlik. Az persze sosem volt kérdés, hogy a munkanélküli fiatalok általában véve rosszabb testi-lelki állapotban vannak, mint dolgozó társaik. Azonban ahogy a gazdasági válság miatt egyre nő az állástalan pályakezdők száma, úgy emelkedik közöttük a lelki problémákkal küszködőké is.
Értéktelennek érzik magukat
Az iskolából kikerült fiatalok, akik nem jutnak munkához, eredménytelennek érzik a végigtanult éveket, önmagukat pedig értéktelennek, ez pedig életveszélybe torkollhat. A svéd kutatás legmegrázóbb adata, hogy a munkanélküli fiatalok közül minden hetedik nő kísérel meg öngyilkosságot és minden negyedik férfi foglalkozik az öngyilkosság gondolatával. A pszichés zavarokon túl, a fiatalok fizikai bántalmakban is szenvednek: fejfájás, fáradtság, idegesség, és alvászavar.
Az érdekesség, hogy ezek a jelenségek Svédországban figyelhetők meg, ahova a nyugat újabban, mint a modern civilizáció mintaállamára tekint. Ha pedig az ott élő fiatalok körében ilyen hatása van a gazdasági válságnak, akkor az komoly aggodalomra adhat okot a többi európai országnak is.
Persze nem szabad túlzásokba esni, és azt gondolni, hogy Európa fiataljai között drasztikus módon meg fog emelkedni az öngyilkosságok száma. Nagy hiba lenne ugyanis összehasonlítani a svéd mentalitást a spanyollal, vagy akár a magyarral. Az éghajlatbeli eltérések és kulturális különbségek teljesen másfajta pszichés érzékenységet alakítanak ki egy skandináv fiatalban, mint egy mediterrán országban élőben. A Grönlandon élők közt például a túlzott napfény miatt lesznek hajlamosak az öngyilkosságra az emberek. A svéd példa leginkább Skandinávia több államára nézve lehet intő jel.
Mindenképpen gond van
Ettől függetlenül nem szabad bagatellizálni a kérdést. Valódi aggodalomra adhat okot, ha a szakképzett európai fiatalok nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A gazdasági válság egyelőre nem akar enyhülni, a munkahelyek folyamatosan szűnnek meg minden országban. Ez nyilvánvalóan érinti a pályakezdőket, de azokat a fiatalokat is, akik néhány hónap után vesztik el állásukat.
A KSH közlése szerint az idei első negyedévben 9,7 százalékra ugrott a munkanélküliség. A fiatalok közt azonban (15-24 éves korosztály) 5 százalékkal nőtt a munkanélküliség az előző évihez képest. Ez olyan probléma, amire a társadalomnak fel kell készülnie, a politikának pedig gyors válaszokat kell adnia. Minden áron el kell kerülni azt a helyzetet, ami Svédországban jelentkezik.