Tudomány

A memóriajáték nem segít

Jó ideje él a köztudatban az a felfogás, hogy a különböző elektronikus memóriajátékok segítik fiatalon tartani az emberi szellemet, méghozzá a valóságos éveket meghazudtoló módon - ezt azonban most komolyan megkérdőjelezte az a tanulmány, amelyet az amerikai Stanford egyetem és a berlini Max Planck intézet készített 30 nemzetközi tekintélyű neurológus vitái alapján.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy például azok a játékok, amelyek segítenek memorizálni a szavakat, a mindennapi életben nem erősítik automatikusan ezt a képességet. Ugyancsak nem bizonyítható tudományosan, hogy az agyműködés rövid távú javulása garanciát adna a hosszú évek, évtizedek alatt végbemenő szellemi hanyatlás ellen. Pedig a leépüléstől való félelem hatalmas bevételeket hozott az ilyen játékok gyártóinak. 
    
A tudósok ezzel szemben úgy vélik, hogy ha az ember aktívan részt vesz saját közösségének életében, tevékenyen hódol kedvenc hobbijának, akkor inkább megőrizheti szellemi frissességét. A tanulmányból idéző La Repubblica olasz lap külön kiemelte, hogy a szakemberek ugyancsak kívánatosnak tartották a mentális egészség megőrzése szempontjából az olasz nyelv elsajátítását. Kimutatták továbbá azt is, hogy a testedzés nem csak a test épülését szolgálja, hanem a gondolkodásnak és a memóriának is jót tesz.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.