Külföld

Ellenezték Obama látogatását

Komoly abortusz-ellenes felzúdulás fogadta Barack Obama elnök meghívását a chicagói Notre Dame Katolikus Egyetem évzáró ünnepségére, ahol vasárnap beszédet tart és tiszteletbeli egyetemi fokozatot kap.

Több mint 360 ezer protestáló követelte petícióban az egyetem elnökétől, hogy vonja vissza a meghívást, mert Obama támogatja az abortuszhoz való jogot és az embriós őssejtkutatást.

"Világos, hogy a Notre Dame nem értette meg, mit jelent katolikusnak lenni, mikor átadta ezt a meghívást" – jelentette ki Francis George bíboros, a katolikus Püspökök Amerikai Konferenciájának elnöke, aki "sok-sok katolikus" számára "zavarba ejtőnek" nevezte Obama megjelenését.

Az abortuszkérdés továbbra is erősen megosztja amerikai társadalmat.Tavaly óta jelentősen csökkent azok száma, akik szerint minden vagy a legtöbb esetben törvényessé kellene tenni az abortuszt. A Pew Kutatóközpont kérdésére tavaly ezt még 54 százalék támogatta, idén azonban már csak 46 százalék.

A Pew a katolikusok körében is végzett felmérést: az eredmény szerint 28 százalékuk ellenezte Obama Notre Dame-i látogatását, míg 50 százalék szerint helyes volt meghívni.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.