Gazdaság / HR

A 4-es metró és az uniós támogatás

Alaptalanok azok a felvetések, amelyek szerint a 4-es metró projekt esetleg nem jut uniós támogatáshoz vagy csak az igényelt összeg töredékét kapja meg.

A közlemény szerint hamarosan pozitív döntés születhet a 4-es metró támogatási kérelmének ügyében.

A Népszabadság úgy értesült, hogy 60 milliárd forinttal is kevesebb lehet a 4-es metró építéséhez Brüsszeltől érkező támogatás. A lap csütörtöki számában azt írta, hogy a 4-es metróhoz kapcsolódva eddig mintegy ötven, közbeszerzés alapján köttetett szerződés született, ezek közül – 2004-ből és 2005-ből – 11-et tart szabálytalannak Brüsszel. Azok ugyanis meghívásos tenderek voltak, ez a fajta közbeszerzés viszont az Európai Unió (EU) szerint indokolatlanul szűkíti a versenyt.

A DBR Metró közleményében azt írta, hogy még folynak az egyeztetések, egyelőre nincsenek hivatalos számok, de azt elismerte: ha az EU illetékes szakbizottsága szerint a beruházás uniós projektté válása előtt kötött szerződések nem felelnek meg a versenyjogi szabályoknak, akkor csökkenhet a támogatás összege.

A cég szerint azonban ezek a szerződések is a hatályos közbeszerzési törvény előírásainak megfelelően, valamennyi hatályos hazai jogszabály betartása mellett köttettek.

A DBR úgy tudja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) intenzív egyeztetéseket folytat az illetékes brüsszeli bizottsággal a támogatás esetleges csökkentésére vonatkozó részletekről, így a támogatás mértékéről is.

Hozzátette: az új metróvonal finanszírozása a támogatás nélkül is biztosított, az a magyar állam és Budapest közös feladata, 79-21 százalékos arányban. A támogatási kérelemben maximálisan 224 milliárd forintot kért a főváros az uniótól, ebből a 4-es metró 353 milliárd forintba kerülő első szakaszát támogatnák – áll a közleményben

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.