2024. június 2. - Kármen, Anita

Hullámzott a forint

A forint árfolyama széles sávban hullámzott a bankközi devizapiacon hétfőn, délelőtt inkább erősödött, délután már gyengült, de a 280-as szint alatt maradt.
2009. május 11. hétfő 20:52 - HírExtra
A kereskedők azt emelték ki, hogy a jelentős volatilitás a nap közben bekövetkezett hangulatváltozásokat követte.

Míg az elmúlt időszakban inkább a napi trendek voltak jellegzetesek, a nemzetközi gazdaság hírei határozott pályára állították a forintot és többnyire a régiós devizákat is. Most minden - fontosabb és kevésbé fontos - hírre, híresztelésre elmozdul, érzékeny a piac, pörögnek az üzletek.

Hangsúlyozták azt is, hogy az előző két hét karakterisztikusan új helyzetet eredményezett, az euró árfolyama 300 forintról stabilan 280 forint alá került, már "másról szól" a piac, mint április végén. Ami a közeljövő lehetőségeit illeti, a 280 forintos euróárfolyamot erős ellenállási pontnak látják a piacon. Úgy vélik, amennyiben a forint huzamosabb ideig e határ alatt marad, akkor jegybanki kamatcsökkentésre lehet számítani. Az erősödéssel szemben a 275-276 forintos árfolyamnál lehet komolyabb ellenállásra számítani. A 300 forintos euróárfolyam áttörését a jelenlegi feltételek mellett valószínűtlennek tartják.

A dollárt hétfőn délután 204,74 forinton jegyezték a pénteki 205,63 forint után. A dollár/euró hétfőn délután 1,3625 volt a péntek délutáni 1,3455 után. A svájci frankot hétfőn 184,91 forinton jegyezték, szemben a pénteki 183,02 forinttal, 100 japán jent pedig 210,05 forinton a korábbi 207,84 forint után.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását