Belföld

Bajnai is multipárti?

A törvénybe iktatott protekcionizmus olyan veszély, amely Magyarországon munkahelyek százezreit szüntetheti meg - mondta Bajnai Gordon kormányfő az azonnali kérdések és válaszok órájában hétfőn az Országgyűlésben.

A miniszterelnököt a fideszes Áder János kérdezte a kereskedelmi üzletláncok által a beszállítókkal szemben alkalmazott eljárások jogcímeivel összefüggésben. Mint megjegyezte, az áruházláncok jelenleg 81 féle jogcímen állnak elő követelésekkel a beszállítókkal szemben.

Áder János felidézte a kormányfő első parlamenti beszédét, amelyben többi közt azt mondta, hogy a válság terheiből mindenkinek részt kell vállalnia. "A felsorolásból persze a multicégek kimaradtak" – tette hozzá a fideszes képviselő.

Az ellenzéki politikus több kérdést is feltett Bajnai Gordonnak, így például azt, egyetért-e azzal, hogy ez a gyakorlat tűrhetetlen és tarthatatlan. Továbbá arról is érdeklődött, hogy egyetért-e a miniszterelnök azzal, hogy meg kell védeni a hazai termelőket és munkahelyeket; illetve támogatja-e, hogy a kérdést – szlovák vagy francia mintára – törvényben szabályozzák, és korlátot állítsanak az áruházláncok extraprofitot szerző törekvéseinek.

Válaszában Bajnai Gordon közölte: egyetértenek abban, hogy a magyar munkahelyek védelme a válságkezelés egyik legfontosabb célja. Hangsúlyozta, a kormány sok intézkedést tervez a munkahelyek védelme érdekében.

Az áruházláncok magatartásával kapcsolatban elmondta: az agrárminisztérium még korábban kezdeményezett olyan háromoldalú egyeztetéseket, ahol a kereskedők, a beszállítók a szaktárca segítségével próbáltak megállapodni egy, a korábbinál sokkal ésszerűbb kódexben, amely végül létre is jött, és – mint folytatta – az áruházakban így jelentősen nő a magyar termelésű élelmiszerek aránya.

Kiemelte, a kormány célja az, hogy mintegy 27 milliárd forinttal növelje a közeli hetekben a munkahelyek megvédésére szánt uniós forrásokat.Viszonválaszában Áder János közölte: az etikai kódexnek nincs törvényi rangja, elfogadása óta pedig ugyanazt a tűrhetetlen gyakorlatot folytatják az áruházláncok, amelyet ő is szóvá tett.

Véleménye szerint elfogadhatatlan, hogy egyebek mellett 10-20 százalékos úgynevezett visszatérítési díjat követeljenek a nagy áruházláncok, ugyanis "ez a hazai termelőket tönkreteszi, munkahelyek tíz- és százezreit veszélyezteti".Egyetért-e azzal, hogy ezt a kérdést törvényi szinten szabályozzák? – ismételte meg kérdését Áder János.

Bajnai Gordon válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy a törvénybe iktatott protekcionizmus olyan veszély, amely munkahelyek százezreit szüntetheti meg Magyarországon, mert a termelő multicégek erre reagálva elmennének az országból.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.