Belföld

Több gyermekotthont is felújítanak

Gödön, Vácott, Nagykőrösön és Érden is jobb körülményeket teremt az állami gondozott, illetve fogyatékkal élő gyermekek számára a Pest megyei önkormányzat; új épület megvásárlására, illetve a meglévők bővítésére és korszerűsítésére összesen több mint 100 millió forintot fordítanak saját erőből - közölte az MTI-vel Kempf Károly Ignác, a megyei önkormányzat sajtófőnöke csütörtökön.

Május végére várható a megyei gyermekvédelmi szakellátó rendszerhez tartozó gödi TOPhÁZ Speciális Otthon új, 11 fős szárnyának átadása – mondta a sajtófőnök. Gödön jelenleg 220, fogyatékkal élő kiskorú és fiatal felnőtt szakszerű ellátására van mód, ám az új lakóotthon jóvoltából közel egy tucat, speciális kezelést igénylő gyermeket is tudnak fogadni. A bővítés 56 millió forintba került.

Hozzátette: nagy léptékű beruházásra készülnek Vácott, ahol a megyei önkormányzat a szociális tárca támogatásával 27 millió forintért már korábban megvásárolt egy háromszintes épületet a Cházár András Többcélú Oktatási Intézmény részére. A felújítás után állami gondozottakat és nevelőszülőiket fogadó iskola, illetve lakásotthon átadására még az idén sor kerül.

A sajtófőnök elmondta: a „sorba” illeszkedik a nagykőrösi gyermekotthon gáz-, víz- és csatornarendszerének 19 millióba kerülő korszerűsítése és az érdi lakásotthon 7 milliós felújítása is. A rekonstrukciók több mint 100 millió forintos költségét teljes egészében Pest Megye Önkormányzata fedezi.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.