2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A pártok túl sokat költenek a kampányra?

A politikai pártok a 6-7-szeresét költik kampányfinanszírozásra, mint amennyit a jelenleg hatályban lévő 1997-es törvény megenged, ezért az ezt szabályozó törvényt meg kell változtatni..
2009. április 29. szerda 17:22 - HírExtra
A Freedom House, a Nézőpont Intézet és a Transparency Inetrnational rendezvényén a szakember beszédében rámutatott: az új pártfinanszírozási törvényjavaslatot 2006 júniusában tárgyalta először a parlament, azóta viszont az erről szóló tárgyalások "zsákutcába jutottak". 2007 novembere óta a törvény határozathozatalra vár, pedig legtöbb eleme javítana a mostani kampányfinanszírozási helyzeten.

Szerinte a meghozandó új jogszabálynak tartalmaznia kell, hogy nagyobb nyilvánossága legyen a kampányok finanszírozásának, a szabályokat sértő pártokra kirótt szankciók szigorodjanak, ugyanakkor növekedjenek a pártok kampányra fordítható összegei.

A leendő új törvény szövegének van több gyengéje, egyebek mellett az, hogy a helyi önkormányzati választásokra nem vonatkozik, a kampányidőszakon kívüli korteskedést nem zárja ki, valamint az, hogy a szankciókat nem határolja pontosan körül - tette hozzá Hack Péter.

Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke előadásában kijelentette, hogy több százmilliós többletkiadást jelentene közpénzekből, ha az összes parlamenti és önkormányzati képviselőjelöltre fordított minden tételt ellenőriznének. Komoly apparátusnövelést kellene végrehajtani az ÁSZ-nál, valamint az adatnyilvántartást is jelentősen bővíteni kellene.

Megfogalmazása szerint több százezer önkormányzati képviselőjelölt kampányszámlájának ellenőrzése technikailag "szinte képtelenség". Ráadásul egy üzleti vacsora költségét, ahol "mellesleg" megjelenik a vállalkozók mellett az egyik képviselőjelölt is, nehezen lehet meghatározni, hogy kampányköltség-e vagy sem. Tudomásul kell venni, hogy "a tőke a politika meghatározó részévé vált", és ez nem hiba, ez világjelenség - hangsúlyozta.

Az ÁSZ elnöke természetesnek tartotta, hogy "a tőke is választ magának érdekrendszert", emiatt a finanszírozásukkal szervezett programoknak, konferenciáknak nem ritkán politikai súlyuk van, ráadásul a vállalatok pénze magánszemélyeken keresztül is kerülhet pártokhoz.

Kovács Árpád megállapította, hogy a civil szféra a politikai életben is részt kér, sokszor közéleti állásfoglalásokat tesz. Ennek megfelelően akár a különböző ellenőrzési folyamatokban is szeretné véleményét hangoztatni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Keri
2009. április 29. 18:06
Szerintem a Fidesznek most példát kellene mutatnia. Ne legyen kampány! Úgyis nagy a szájuk!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását