2024. április 20. - Tivadar

A Fidesz miatt nem csökken hamarabb a miniszterek fizetése?

Molnár Csaba kancelláriaminiszter szerint furcsa és érthetetlen, hogy a Fidesz miért akadályozta meg hétfőn a miniszteri fizetések 15 százalékkal való csökkentéséről szóló jogszabálytervezet gyors parlamenti elfogadását.
2009. április 27. hétfő 17:45 - HírExtra
Molnár Csaba azt mondta: álságos és furcsa a Fidesz viselkedése, hiszen pont a legnagyobb ellenzéki párt képviselői kérik folyamatosan számon az "állítólagos állami pazarlást".

A szocialista politikus szerint furcsa, hogy amikor a kormány önszántából, külső nyomás nélkül, gyors törvényalkotással csökkenteni akarja a miniszteri fizetéseket, akkor azt a Fidesz megakadályozza.

A kancelláriaminiszter emlékeztetett rá: a házbizottság hétfői ülésén a Fidesz nem támogatta a kormány kérését, hogy az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslatot házszabálytól való eltéréssel, még hétfőn fogadja el az Országgyűlés. Így a jogszabály elfogadása 3-4 hetet csúszik - közölte Molnár Csaba.

Molnár Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy 2002 előtt, a Fidesz kormány idején a minisztereknek sokkal több juttatást járt, mint ma. Így például amíg ma csak egy szolgálati autó jár egy tárca vezetőjének, addig az Orbán-kormány idején kettővel rendelkeztek, volt 13. havi bér, jubileumi juttatás, nyelvpótlék, év végi jutalom.

Orbán Viktornak miniszterelnökként nyolc szolgálati autója volt, Bajnai Gordon ennél lényegesen kevesebbet használ - szögezte le a kancelláriaminiszter, aki azt is kiemelte: a miniszterek jubileumi juttatásának eltörlését is tartalmazza a kormány által szorgalmazott törvényjavaslat.

Orbán Viktor kormányzása idején Szabadi Béla államtitkár éves rendes és 13. havi bérén túl még 11,5 havi jutalmat is kapott év végén, Matolcsy György miniszter saját államtitkárának több mint 10 havi bért, Mikola István pedig saját államtitkárának 6 havi bért ítélt meg jutalomként - mondta Molnár Csaba.

Furcsa és érthetetlen, hogy a juttatások további csökkentését miért akadályozta meg a Fidesz - fogalmazott a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy a kormány miért nem támogatja a Fidesz javaslatát, amely 2002 előtti állapotra csökkentené a miniszterek fizetését, Molnár Csaba azt válaszolta: a kabinet nem akarja visszaállítani a 2002 előtti átláthatatlan állapotokat, amikor sok jogcímen kaptak extrajuttatást a miniszterek.

Az államtitkárok fizetésének 30 százalékkal való eltérítésének lehetőségét Bajnai Gordon miniszterelnök saját hatáskörben már megszüntette, ehhez nem kell törvénymódosítás - mondta el Molnár Csaba.

Az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslat annak a lehetőségét teremti meg, hogy a miniszterelnök az egyes miniszterek illetményét legfeljebb 15 százalékkal csökkentse. Az előterjesztés másik eleme szerint az állami vezetők nem válthatják ki pénzben ki nem vett szabadságukat, ha hatáskörgyakorlásuk megszűnésétől számított harminc napon belül ismét állami vezetővé választják őket.

A harmadik rendelkezés arról szól, hogy a jövőben a miniszterelnök, a miniszter és az államtitkár nem lesz jogosult jubileumi jutalomra, ez a juttatás csak a szakállamtitkárok esetében marad fenn.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Baradlay
2009. április 27. 17:49
Nem vagyok fidesz parti,de ez a kommunista vaker
nagyon irrital!!! Budos komcsik!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását