Külföld

Bolívia: Nem kaptunk hivatalos dokumentumokat

A bolíviai hatóságok még nem adtak át hivatalos dokumentumokat Magyarország tájékoztatására az állítólagos terroristák ügyében, de az ügyben eljáró magyar nagykövet bizakodik, s minden tárgyalópartnerénél, illetve a sajtónak adott nyilatkozatain keresztül is a magyar fél mielőbbi tájékoztatását szorgalmazza.

A diplomata pénteken a bolíviai külügyminisztériumhoz fordult segítségért, mert eddig hasztalan próbálta megszerezni az ügyészségtől a múlt heti kommandós akcióban agyonlőtt Magyarosi Árpád útlevelét és személyi igazolványát, pedig ezekre az iratokra szükség van a holttest mielőbbi elszállításához.

A nagykövet elmondása szerint a pénteki személyes találkozón a bolíviai külügyminiszter-helyettes nagyon segítőkésznek bizonyult, s kézbe vette az ügyet, miután a diplomata bemutatta az összes dokumentumot, amely igazolja, hogy a család felkérésére, illetve a román külügyminisztérium hozzájárulásával és jóváhagyásával intézkedik az ügyben. Pénteken megérkezett La Pazba Románia perui nagykövetségének első beosztottja is, aki az előbbieket megerősítette a bolíviai félnek, s remélhetőleg ő is hivatalosan kéri ezeket a személyi iratokat.

Józsa Mátyás azt reméli, hogy még pénteken, vagy legkésőbb szombaton megkapja a Magyarosi Árpád személyazonosságát igazoló iratokat. Ebben az esetben a nagykövet magával vihetné az iratokat Santa Cruz városba, ahova majd vasárnap utazik el. Az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpád holttestét a Santa Cruz-i San Juan de Dios kórház halottasházában őrzik, s a tervek szerint Budapestre szállítják.

Józsa elmondta azt is, hogy a Tóásó védelmét ellátó Rigoberto Paredes Ayllón ügyvédnek esetleg személyi védelemre lehet szüksége, mert a bolíviai belpolitikai küzdelmek – belső hatalmi harc – középpontjába került ügy miatt "célponttá válhat". Hangsúlyozta, hogy ő maga és az ügyvéd is igyekszik minél jobban felhívni a figyelmet arra, hogy tiszteletben kell tartani az emberi jogokat, azaz amíg a bizonyítékokat elő nem tárták és a bíróság jogerős ítéletet nem hoz, nem lehet senkit – így Tóásó Elődöt sem – terroristának tekinti és akként kezelni.

Az ügyvéd a jelenlegi szakaszban az eljárás során eddig tett lépések jogszerűségét vizsgálja. Így ellenőrizte, hogy a biztosított tolmács valóban beszél-e magyarul: kiderült, hogy nem. Az őrizetbe vételkor Tóásót fizikailag bántalmazták, amit még a hivatalból kirendelt ügyvéd is igazolt és beadványban sérelmezett. Úgy tűnik, hogy egyéb más jogai is sérülnek Tóásónak, amit ügyvédje, Paredes igyekszik orvosoltatni. A nagykövet megfogalmazása szerint Tóásó Előd ügyében most állítják össze a vádiratot, amelyet majd elkészültekor átadnak a védőügyvédnek.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.