Bűnügy

Megkezdődött a brutális gyilkosok pere

Megkezdődött szerdán annak a két, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolt férfinak a pere a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon, akik tavaly áprilisban betörtek egy vásárosnaményi házba, s egyikük a tulajdonost olyan súlyosan bántalmazta, hogy az belehalt sérüléseibe.

A vádirat szerint 2008. április 19-én a két vádlott a vásárosnaményi kórházból – ahol korábban egyiküket kezelték – egy helyi presszóba ment, ahol italoztak, majd a sértett lakásához mentek, ahol beugrottak a kapun, és összegyűjtötték az elvinni kívánt holmit a házból és az udvarról.

Az idős tulajdonos tetten érte a tolvajokat, ekkor azonban egyikük őt ököllel megütötte, majd egy faszék lábával csapott le a már földön fekvő emberre. Az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe. A vádlottak nem tettek vallomást, de fenntartották a nyomozati szakaszban tett kijelentéseiket.

A bíróság a bizonyítási eljárás során levetítette a helyszíni kihallgatáson készített videót, amelyen a két elkövető egymásnak ellentmondóan nyilatkozik a bűncselekmény elkövetéséről.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.