Külföld

Magyarok próbálták megölni az elnököt

A három merénylő közül kettő magyar volt, legalábbis Evo Morales bolíviai elnök szerint, akit állítólag megpróbáltak szétszórni az éterben némi robbanóanyag segítségével.

Ha már saját terrorszervezetünk nincs, amely öregbítené kishazánk hírnevét, akkor már legalább terroristáink legyenek – gondolkodhatott az a két magyar, akik egy külföldi társsal együtt merényletre készültek Bolívia elnöke ellen. A három vannabee merénylőt persze agyonlőtték, és a hírt maga Morales jelentette be, aki állítólag a hírszerzéstől tudta meg az akciót. Az esetről a BBC is beszámolt.

Az egész úgy kezdődött, hogy ismeretlenek dinamitot robbantottak Santa Cruzban, Julio Terrazas kardinális házánál – amely személyi sérülést nem okozott. Aztán a katonaság három zsoldoson ütött rajta, akiket félórás tűzpárbaj után megöltek. Majd elfogtak két másik lehetséges résztvevőt is, akik közül az egyik valószínűleg magyar, a másik pedig ír. A magyar külügyminisztérium egyelőre hallgat, mint megannyi puszta sír.

Forrás: Bors/HirExtra

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.