Belföld

Hónig még egy minisztériumot visz

Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter helyettesíti a gazdasági minisztert - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában csütörtökön.

A szóvivő arra a kérdésre válaszolt így, hogy ki interpellálható a parlamentben gazdasági kérdésekben, miután Vahl Tamás csütörtökön visszalépett a gazdasági miniszterjelöltségtől.

A kormányszóvivő hozzátette: van egy pontos helyettesítési sor, ezt egy jogszabály határozza meg. Ez alapján a mindenkori gazdasági miniszter helyettesítését a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter hivatott ellátni – mondta. Budai Bernadett hangsúlyozta: mivel ez utóbbi poszt a kormány megalakulásával be lett töltve, Hónig Péter helyettesítheti a gazdasági minisztert.

Vahl Tamás csütörtök reggel lépett vissza a miniszterjelöltségtől. Budai Bernadett korábban azt mondta: amint Bajnai Gordon értesült arról, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábban három esetben is elmarasztalta kartellvétség miatt az akkor még Vahl Tamás által vezetett SAP Hungary Kft.-t, azonnal szóbeli tájékoztatást kért a GVH vezetőjétől, és jelentést kért Vahl Tamástól.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.