Belföld

Direkt szúr ki a romákkal a közfoglalkoztatás?

A Somogy Megyei Területi Cigány Önkormányzat kabinetvezetője szerint újabb lehetőségtől esett el a roma társadalom - írta pénteken a Somogyi Hírlap.

Bogdán Péter a megyei napilapnak azt mondta: a közfoglalkoztatás-szervezői állások várományosai közül éppen azokat hagyták ki – azaz a romákat -, akik valóban összekötő kapocs lehetnének.

Szerinte a fő probléma, hogy csak nevében pályázat a pályázati felhívás, ugyanis nincs igazi versenyhelyzet, mert nem sokból választanak, hanem egyszerűen kijelölnek erre embereket.

Bogdán Péter kifejtette, azt szerették volna, hogy a közfoglalkoztatás-szervezői hálózatba lehetőleg kerüljön be roma származású – nyilván, aki a pályázati feltételeknek is megfelel -, mivel a közfoglalkoztatási program leginkább a romákat érinti.

"Ám – leszámítva egy-két kistérség vezetőjét – nem látunk fogadókészséget" – mondta az önkormányzat kabinetvezetője, hozzátéve: etikátlannak tartják a felosztás módját.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.