Az amerikai lelkiismeret ‘kritikus tömege’

Az amerikai a történelem egyetlen olyan nemzete, amely bevetett már nukleáris tömegpusztító-fegyvereket, és az első olyan ország, amely kormánypénzekből támogatta a még gyermekcipőben járó atomkísérleteket, hogy félelmetes fegyvert kovácsolhasson az „idegen tűzből”. A hófehér halálfény Új-Mexikó lakatlan homokdűnéit nyalta végig először. Szilárd Leó, Teller Ede és Einstein homályos elméleteit csak kísérletekkel lehetett tovább kutatni.

A molekuláris Szentek Szentjében tapogatózó mérnökök, 1945. július 16-án Trinity-nél egyetlen másodperc leforgása alatt hevítették az anyagot 10 millió fokra. A hasadt csók nem csak azt a pármérföldnyi sivatagot, de az egész amerikai földet megszentségtelenítette, a rajta élők szívébe és lelkébe olyan terheket és rémálmokat csempészett, melyekkel Kennedy után, – néhány „kellemetlen” aktualitástól sürgetve – most csak Obama mert újból számot vetni.

A béke ára

A japánok fanatizmusa közismert volt a második világháborúba belefáradt amerikai vezetés előtt, hiába az európai fegyvernyugvás, a sárkány hosszú és elszánt ellenállásra készült, ahogy annak már Pearl Harbournál is hangot adott. Egy Japán elleni földi offenzívához, már se anyagi, se politikai források nem álltak Washington rendelkezésére, a lakosság a harcok azonnali beszüntetését és a katonák mielőbbi hazatérését követelte. Utólag már számtalanszor, a legkülönbözőbb körökből mentegetőztek azzal, hogy egyedül a béke érdekében és a nagy nyomás miatt nyúltak a 20 kilótonnás tiltott almákhoz, melyek Trinity-nél értek vérpirosra és Japánban potyogtak a földre.

Tinaian szigete, Japántól 1500 mérföldnyire található, itt állt az amerikai hadsereg 509 repülőszázadának a bázisa, ahonnan a hiroshimai műveletet 1945. augusztus 6-án megkezdték. A „Little Boy”-t, ebben a formájában, korábban soha nem tesztelték, a 15 kilótonnás, kezdetleges bomba még uránmagot kapott.

A detonációt a levegőben időzítették, jóval a város felett, abban az optimális magasságban, mely a robbanás maximális rádiuszát biztosította. A „Fat Man” impulzus bomba, már jóval átgondoltabb dizájn volt, itt a belső gyújtószerkezetet plutónium héj vette körül, a 70 ezer életet követelő első támadás után, csak három nappal később dobták Nagaszakira. Itt 42 ezer ember szó szerint égett hamuvá, a város épületeinek 49 százaléka teljesen eltűnt a föld színéről és kb. 170 ezer ember – csak évekkel később – vesztette életét az ekkor kapott sugárdózis miatt.

Mindkettőt túlélte

Tsutomu Yamaguchi a Földön valaha volt összes nukleáris támadást túlélte, sem ő, sem a szakértők nem gondolták volna, hogy egyszer megéli a 80. életévét is. Jelenleg a 89-et tapossa, egyik fülére már teljesen süket, korábban erős dohányos is volt. 1945-ben, azon a tiszta augusztus 6-ai reggelen, még társaival együtt vette fel a munkát a hirosimai Mitsubishi gyárban. Amikor néhány perccel később – egész pontosan 8:15-kor – az ég minden előjel nélkül, hirtelen lángba borult, Yamaguchi életben kecmergett ki az olvadt fémtől és holtestektől borított műcsarnok romjai közül. Mint a világ legszerencsésebbjeinek – vagy pont, hogy legszerencsétlenebbjeinek – egyike, a katasztrófa után nem volt mit tennie, mint hazatérnie, Nagaszakiba…

Yamaguchi még azt sem tudta pontosan, hogy mi történt vele, felejtést és magyarázatokat keresve indult rövid sétára, a Nagaszaki-i otthon virágokkal környezett kerti útján: „Jó hangulatban voltam, ám ahogy sétálgattam, egyszer csak repülőgépzaj ütötte meg a fülem. Felnéztem az égre, és észre vettem a magányosan repülő B-29-et, ahogy két ejtőernyős csomagot dobott maga alá, és hirtelen… olyan volt, mint egy magnéziumvillanás, az egész égboltot beborította, engem a lökéshullám borított fel” – meséli Yamaguchi a Times-nak, majd „minden sötét volt körülöttem olyan, mint a mozikban, a vetítés előtti néma csend…”.
@@

A „Szörnyeteg”

Az azonnali Japán kapituláció felett érzett öröm, a legtöbb amerikai szívben hónapokra és évekre elnyomta a nyugtalan érzéseket afölött, hogy saját országuk repítette az emberiséget az atomfegyverek korszakába. Talán itt meg is állhatnánk, talán ennyivel vége is lenne az apokaliptikus történetnek, ha Los Alamosban az összes amerikai kutató hallgatott volna Marilyn Monroe szexuális kis szájára, ahogy egy korabeli oktatófilmben kéjesen azt suttogja, „utálom a felelőtlen férfiakat”. Klaus Fuchs egy új-mexikói fizikus volt, aki az elakadt orosz fejlesztéseket, a komplett Trinity dokumentációval dobta meg, jó pénzért. 1949. augusztus 29-én robbant az első orosz atombomba, a teszt Sztálin jelenlétében zajlott. Innentől kezdve már ő diktálta a hidegháború észvesztő ütemét.

Rövidesen megérkezett az első hidrogénbomba, az Ivy, mely a Bikini-szigetek letarolásával a termonukleáris kutatások irányába terelte a „tudományos” érdeklődést. Alig két évtized alatt, az amerikaiak 331 nukleáris robbantást végeztek a Föld atmoszférájában, ám ezek közül egyik sem ért fel azzal a szibériai orosz tesztel, ami csak kis híján nem gyújtotta be a Föld egész légkörét. A „Szörnyeteg” minden szempontból különleges darab volt. A szerkezetének pontos részletei a mai napig sincsenek tisztázva, a Földön valaha épített legpusztítóbb atomfegyver 67 megatonnás volt, mégis elfért a repülőgép törzse alatt. A Szörnyeteg ráadásul csak „gyengített” prototípusa volt, a még nálánál is jóval pusztítóbb, 100 megatonnás anyaprojektnek. A robbantás krátere, csak az űrből látszik teljes „pompájában”.

„Kritikus tömeg”

A huszadik század második felében, a világ legerősebb országainak hadseregei atomvillanásban lettek akkreditálva, a nukleáris hadgyakorlatok zömében fényes sikerrel zárultak. A Góbi-sivatagban lóháton fel-alá nyargaló, vaktölténnyel lövöldöző kínai kommunisták vad öröm ujjongása – a korabeli felvételeket elnézve – sokkal inkább egy bizarr törzsi szeánszhoz hasonlít, ahogy egy hordányi ősember, öntudatlanul motyogva üli körbe a villámlás nyomában támad tüzet.

„Morális elkötelezettségről” beszél, a megbánás már túl késő, és teljesen haszontalan lenne. Észak-Korea múltheti fellövését megelőzően, a világ még soha nem volt ennyire közel, egy globális nukleáris-cseréhez, és ily módon az emberiség végső pusztulásához. A fenyegetett órán az Obamához hasonlókban, 70 év történelme pergett le pár pillanat alatt, egyetlen történelmi nyilatkozatba sűrűsödve. Szomorú, hogy az amerikai lelkiismeretet és morált csak a félelem hevíthette kritikus tömegűre, és még így sem lesz belőle semmi. Sajnos olyan ez, mint ahogy egy halál nélküli világ csak élet nélkül, egy atomfegyverek nélküli, immáron csak az emberiség nélkül képzelhető el.