Gazdaság / HR
Majd ha az ingatlanpiac feltámad, akkor lesz vége a válságnak
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a globális válság végét az amerikai ingatlanpiac jelzi majd.
Az IMF vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn úgy véli: mivel a válság – akkor még a nem elsőrendű jelzálogadósságok válságaként – az amerikai ingatlanpiacról indult, így az élénkülés első jelei is ott lesznek majd láthatók. A francia Le Figarónak nyilatkozva kijelentette: amikor az amerikai ingatlanpiacon megáll az árak esése, az fontos jelzés lesz a válság folyamatát, illetve végét illetően. Strauss-Kahn szerint 2010 első felében lehet fellendüléssel számolni.
A válság lefolyásával kapcsolatban további indikátoroknak nevezte a nemzetközi kereskedelem fejlődését és a még befagyott hitelpiacok helyzetét. Ezeken kívül – mint mondta – a cégek raktárkészleteinek alakulása is jelez majd: amikor a felduzzadt raktárkészletek fogyni kezdenek, a termelés ismét lendületet kap.
Forrás: MTI