Sztárhírek

Történelmet akar írni Kazincbarcika

Kazincbarcika 55. születésnapja alkalmából egyedülálló Guinness-rekordkísérletre készül április 5-én.

Maros Éva, az észak-borsodi város önkormányzat szóvivője az MTI-nek azt mondta: vasárnap délután hat méter magas Tojásfa-Életfát állítanak az évforduló és a közelgő húsvét tiszteletére, amelyen körülbelül 12 ezer darab – kazincbarcikai gyerekek és felnőttek által készített – kifújt hímes tojást helyeznek el.

Az ötletgazda az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ Gyermekek Háza vezetője Neszádely Gyula, aki úgy fogalmazott: a rekordkísérletük egyedülálló, hiszen ilyen jellegű kísérletre eddig még senki sem vállalkozott.

A szervezők beszámoltak arról, hogy Sebestyén István, a Guinness-rekordok magyarországi képviselője is részt vesz majd a vasárnapi átadáson, ahol vélhetően világrekordot regisztrálhat majd.

A Tojásfa-Életfát az Egressy Béni Könyvtár előcsarnokában állítják fel. A mennyiség mellett a minőségre is odafigyelnek a szervezők: például a Sajó Menti Népművészeti Egyesület tagjai vállalták, hogy 600 darab gömöri mintájú hímes tojást készítenek, amelyből 300 aranyfújásos lesz.

A rendezvényt az is gazdagítja, hogy az alkalomra a felnőttek és a gyerekek körében hímestojás-készítő versenyt hirdettek. A műveket a Tojásfa-Életfa alatt elhelyezett tárolókban állítják majd ki.

A rekordkísérlet vasárnap délután három órakor kezdődik.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.