Belföld

SZDSZ: A Fideszre is szükség van

Az SZDSZ elnöke azt kérte hétfőn a Parlamentben a Fidesztől, hogy támogassa a szakértői kormányt, álljon mögé, mert ez ma Magyarország érdeke.

Fodor Gábor napirend előtti felszólalásában azt mondta, épp ideje volt lezárni ezt az időszakot. "Nehéz és komoly dilemma volt" – mondta.

Mindenki, aki különböző álláspontot képviselt az SZDSZ-en belül, az becsülettel tette – jelentette ki utalva arra, hogy Bajnai kormányfői jelölését az SZDSZ ügyvivői testületén belül többen nem támogatták.

A liberális politikus több olyan érvet sorolt fel, amely miatt végül úgy döntöttek, meg kell adni az esélyt, hogy minél előbb cselekvőképes kormánya legyen az országnak.

Az általuk megismert program reformprogram, a Reformszövetség elképzelésein alapul, amelynek segítségével kezelni lehet a válságot – jegyezte meg, fontosnak nevezve azt is, hogy egy párton kívüli szakember vezesse a kabinetet, s a felelős posztokon párton kívüli szakemberek álljanak.

Nem lehet megengedni, hogy az elkövetkező hónapokban vergődjön Magyarország – hangoztatta az SZDSZ elnöke.

Újból kiemelte: az SZDSZ nem kíván részt venni egy koalíciós kormányban, mert, mint mondta, a döntéseiket nem az motiválja, hogy minisztereket, államtitkárokat adjanak az új kormányba.

Navracsics Tiborhoz (Fidesz) intézve szavait azt mondta: nem lehet egy demokráciában úgy élni, hogy "a pillanatnyi népszerűségi mutatók alapján választásokat tartsunk, vagy ne tartsunk választásokat".

A liberális politikus arra kérte a Fideszt és a KDNP-t, hogy támogassák a szakértői válságkezelő kormányt.

Fodor Gábor napirend előtti felszólalására a kormány részéről senki nem kívánt reagálni.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.