2024. május 12. - Pongrác

Kivonult az MSZP és az SZDSZ az ülésről

Kivonultak az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselők Bogdándy Ferenc fideszes képviselő napirend előtti felszólalása közben a kecskeméti közgyűlés üléséről csütörtökön.
2009. március 26. csütörtök 11:37 - HírExtra
Bogdándy Ferenc a Gyurcsány-kormány tevékenységét ostorozta, majd az MSZP-s és SZDSZ-es képviselőket támadta azért, mert véleménye szerint keveset tettek a városért.
A közgyűlés napirendi pontjainak tárgyalása előtt első felszólalóként Marci Albert MSZP-s képviselő a Gyurcsány-kormány városért tett intézkedéseit sorolta, utalva a kormányzati vállalásokra a Mercedes-beruházás érdekében.

A napirend előtti hozzászólások után a közgyűlésről kivonult ellenzéki képviselők visszatértek a terembe, összepakolták laptopjaikat, majd újra elhagyták a termet, bejelentve, hogy egyáltalán nem vesznek részt a közgyűlés csütörtöki munkájában.
Az első napirendi pont a városi rendőrkapitányság beszámolója volt, melynek kezdetén Kassai László városi rendőrkapitány megjegyezte: azt remélte, hogy mindenki kíváncsi lesz beszámolójára.

Brúszel László, az MSZP-frakció vezetője az MTI-nek elmondta: azért vonultak ki a rendszerváltás óta először egy egész ülésnapról, mert napirend előtt a teremben olyan felszólalások hangzottak el, amelyek ellehetetlenítették a munkájukat.

Az egyik képviselő forradalomra szólított fel, tehát az alkotmányos rend megdöntésére, a másik pedig azt mondta, hogy mi az elmúlt hét évben nem csináltunk semmit, és majd ha teszünk valamit, akkor merjünk bármiben is megszólalni - tette hozzá az MSZP-frakció vezetője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását