2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Elítéltéka pénztáros kirablóit

Szabadságvesztéssel büntette csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azokat a férfiakat, akik több mint 3,6 millió forintot raboltak el egy kiskunfélegyházi pénztárostól.
2009. március 26. csütörtök 12:47 - HírExtra
Gudmon Róbert elsőrendű vádlott 2006 végén már több mint egy éve a Hungary Meat Kft. kiskunfélegyházi telephelyén dolgozott mint vágóhídi minőségellenőr. Munkája során megfigyelte, hogy az ott található húsbolt pénztárosnője sok esetben egyedül megy át az udvaron a napi bevétellel a zárás után.

A férfiban felmerült, hogy a pénztárosnőtől könnyen el lehetne venni a pénzt tartalmazó lemezkazettát. A vádlott megosztotta ötletét társaival, és elhatározták, hogy a másodrendű vádlott, Barbócz Zoltán a kazettát kitépi a pénztárosnő kezéből, majd a kint várakozó társai segítségével, kocsival elmenekül.

2006. december 20-án este Barbócz Zoltán két társával megjelent a vágóhídnál. A másodrendű vádlott megbújva várt addig, amíg a pénztáros bezárta az üzletet és elindult az udvaron a napi bevétellel. Ekkor a nőhöz lépett, megütötte a fejét és a hátát, a földre lökte, majd megrúgta, bántalmazta a sértettet.

A nőnek a 120 kilogramm súlyú, erős testalkatú támadóval szemben semmi esélye nem volt a védekezésre, és a vágóhíd zajos működése miatt a kiáltozását sem hallotta meg senki. Az elrabolt pénzes kazettában 3 millió 621 ezer forint volt, amelyet a vádlottak egymás között egyenlő arányban elosztottak.

A táblabíróság Gudmon Róbertet és Barbócz Zoltánt jogerősen öt év fegyházra ítélte, a többi vádlottat három év hat hónap és egy év nyolc hónap közötti szabadságvesztéssel sújtotta. A támadókat az eddig még meg nem térült kár megfizetésére is kötelezte a bíróság.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását