2024. április 20. - Tivadar

Változások a közlekedésben

A jövő hónap közepétől HÉV-vel is kiegészítő jegy nélkül, BKV-bérlettel lehet megközelíteni a kistarcsai kórházat - az erről szóló városvezetői javaslatról csütörtökön dönt a Fővárosi Közgyűlés.
2009. március 25. szerda 13:15 - HírExtra
A testület elé kerül az a javaslat is, hogy a közgyűlés utólag legalizáljon egy, a BKV és a Volánbusz Zrt. tavaly nyári szerződéséből fakadó jogsértést. A két cég megállapodását még Balogh Zsolt, megbízott BKV-vezérigazgató, illetve Pekli Ferenc, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója írta alá. E szerint az Újpesti Városkapu térségében intermodális csomópontot alakítanának ki - vagyis olyan helyet, ahol az utazók utazási módot váltanak: autóból metróra, metróról autóra -, illetve a térség közlekedésfejlesztésének részeként átépítenék a XI. kerületi Etele téri buszpályaudvart.

Ez utóbbihoz közös gazdasági társaságot hoznak létre, amelynek többségi tulajdonosa a Volánbusz lesz. Az Újpest-Városkapunál lévő Volán-megálló kibővítéséhez a Volán Busz Zrt. EU-támogatásra nyújtott be pályázatot. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azonban a legfeljebb 200 millió forintos támogatás odaítélésének feltételéül szabta, hogy utólag járuljon hozzá a buszmegálló-bővítéséhez a terület tulajdonosa, a fővárosi önkormányzat is.

Az MTI városházi információi szerint jogi kifogások miatt nem járult hozzá Tiba Zsolt főjegyző ahhoz, hogy februárban a közgyűlés elé kerüljön ez az előterjesztés. A BKV és a Volánbusz közötti szerződést sem csatolták egy hónapja a közgyűlési tervezethez. A közgyűlés ezúttal várhatóan elfogad egy tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozatot, amelynek érvényességi feltétele az, hogy április végéig szerződésben rögzítsék a főváros és a Volánbusz között a terület használatával, a ráépítéssel összefüggő kérdéseket.

A fővárosi főépítész irodájának állásfoglalása szerint az Újpest-Városkapunál tervezett buszpályaudvar-bővítéshez adandó tulajdonosi hozzájárulás javítja ugyan a jelenlegi helyzetet, de nem biztosít hosszú távú megoldást.

A főépítészi iroda támogató javaslatával a közgyűlés elé kerül a II. kerület által a Margit híd budai hídfőjére és környékére készített szabályozási terv. Ez illeszkedik a Margit hídnak a főváros hatáskörében tervezett felújításához. Ennek során kiszélesítik a hidat, a budai le- és felhajtó sávot, ami érinti a Germanus Gyula parkot és a Przemysl emlékmű körüli zöldterületet. A rakpart mintegy 1,2 kilométer hosszú átépítése a Dunából venne el 5-6 métert. Módosul az a fővárosi szándék, hogy a hídfő északi oldalán 300 férőhelyes P+R parkoló létesül. E helyett ugyanezen térségben, a kibővített rakpart alatt háromszintes, több mint 300 férőhelyes mélygarázst alakítanának ki.

A városvezetés többletforrás biztosítását kezdeményezte a 3-as főút menti zajvédő falhoz, ami részben EU-forrásból valósulna meg. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elvárásának megfelelően módosítja a közgyűlés azt a múlt havi döntését, amellyel EU-forrásra pályáztak a Rákoskeresztúr központját az Örs vezér térrel összekötő buszfolyosó, buszsáv kialakításához. A mintegy 1,2 milliárd forintos projekthez, amelynek jövő év novemberéig kell elkészülni, 840 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat a főváros.

A közgyűlés elé kerül az a tájékoztató, amely rögzíti a négy legnagyobb fővárosi közműcég múlt évi díjhátralékait. Ebből kiderül az is, hogy decemberben a Főgáz Zrt.-nek 2,7 milliárd forintos, a fővárosi Vízművek Zrt.-nek 534 millió forintos, a Főtáv Zrt.-nek 315 millió forintos, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.-nek pedig 194 millió forintos díjhátraléka volt.

Hock Zoltán MDF-frakcióvezető ismételten kezdeményez olyan közgyűlési szabályozást, mely szerint a jövőben helyszíni kiosztású előterjesztés csak rendkívül indokolt esetben kerülhet a közgyűlés elé. Németh Szilárd (Fidesz) pedig azt indítványozza, hogy kezdeményezzenek belső vizsgálatot a BRFK-n amiatt, hogy március 15-én két, Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt kritizáló fiatalt a Gyorskocsi utcában meztelenre vetkőztetve megaláztak a rendőrök.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását