Sport

Nagyott bukott Armstrong, most kórházban fekszik

Lance Armstrong hétfőn bukott, és kórházba került az ötnapos Castilla-León országúti kerékpáros körverseny első szakaszán. Az amerikai sztár állapotáról egyelőre nincsenek pontos információk.

A hétszeres Tour de France-győztes, 37 éves versenyző – aki szeptemberben három év után tért vissza – a nyitóetapon húsz kilométerrel a cél előtt esett el, majd az eset után a palenciai Rio Carrion kórházba szállították.

A verseny szervezőinek késő délután kiadott közleménye szerint Armstrongot már átszállították Valladolidba, az ottani Egyetemi Klinikára, ahol egyértelműen megállapították, hogy eltört a versenyző kulcscsontja.

Johan Bruyneel, az amerikai versenyző csapatának, az Astanának a vezetője elmondta, hogy mivel nincs komplikáció, Armstrong várhatóan gyorsan felépül.

Az amerikai kerekes elmondta, hogy egyelőre nem tudja, hogy részt vehet-e a májusi olasz körversenyen, a Giro d,Italián:

"Nagyon el vagyok keseredve, ilyesmi még nem történt velem. Nem érzem jól magam. Most hazamegyek, pihenek és megpróbálom megtalálni a legmegfelelőbb gyógymódot" – nyilatkozta Armstrong.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.