Külföld
Moszkva megérdemli a tiszteletet!
Az Európai Uniós és Oroszország közötti kapcsolatok javítására vonatkozó ötleteket nemrég közöltek a Robert Schuman Alapítvány részére. Tényleg baj van? Tényleg nagy?
A tanulmány szerint Oroszország világosan részesíti előnyben a tagállamok kormányzatait az Európai Unió brüsszeli intézményrendszere helyett, valamit hozzátette, hogy Brüsszelből hiányzik a magabiztosság.
Ez újabb példázata annak, hogy mennyire nehézkes az egyöntetű döntések meghozatala az Unión belül. Arkady Moshes, a tanulmány szerzője szerint Grúzia esetében sikerült kompromisszumot elérni, amelynek következtében az orosz csapatok kivonultak Grúziából, azonban utána visszatértek az EU-Oroszország kapcsolatok „a szokásos kerékvágásba”.
Pikáns
Moshes attól tart, hogy Moszkva mindebből azt a következtetést vonta le, hogy „kivételes jogokat élvez a poszt-szovjet térségben”.
Forrás: euractiv.hu
A Grúzia elleni támadás témája különösen pikáns Európa számára. Egyfelől azért, mert a nemzeti önrendelkezés kérdése – amely egyébként a nemzetközi jog által folyamatosan előtérbe helyezett kérdés a második világháború óta – nincs tisztázva. Tagállami érdekeknek megfelelően dőlnek el kérdések, ezzel elég gyakran nagyon kellemetlen helyzetbe hozva a brüsszeli uniós „kormányzatot”. Oroszország „segítségével” függetlenedett Abházia és Dél-Oszétia orosz lakossága tehát maga mögött hagyta a grúz kormányzatot, az Európai Unió heves ellenzése közepette. Nem sokkal Grúzia elleni támadást megelőzően Koszovó tudott különválni Szerbiától, amelynek elismerését az Unió kánonja a tagállamokra bízta – e mögött pedig inkább egy látens „igen” húzódott.
A pikantériát pedig az adja, hogy a nemzeti kisebbségek önredelkezése Magyarország szempontjából is nagyon lényeges kérdés. Ezért is van az, hogy sem Pozsony, sem Bukarest nem hajlandó elismerni azt, amit Magyarország igen: Koszovó függetlenségét.
Egyiknek lehet, a másiknak nem?
Magyarán szólva a nemzeti önrendelkezés (függetlenség) elfogadott volt a koszovói albánok esetében, míg Dél-Oszétia esetében nem. Mindezek után bárki láthatta, hogy az Európai Unióban túl sok az érdekellentét ahhoz, hogy hatékony közös külpolitikát lehessen folytatni, s egységesen, valamint konzekvensen fellépve válaszolni a kihívásokra.
Mindez – Oroszország szempontjából is – a tagállami kapcsolatok felé hajtja a vizet, hiszen 1-1 állammal megegyezve gyorsabb, hatékonyabb kapcsolatok alakíthatóak ki, nem is beszélve annak jobb megbízhatóságáról.
„Moszkva megérdemli a tiszteletet"
„A két blokk közti partnerség lelkületének megőrzése érdekében „tudatni kell Oroszországgal, hogy [az EU úgy véli, Moszkva] megérdemli a tiszteletet”, illetve értésére kell adni, hogy komolyan veszik, mondja Arkady Moshes. Mindebben az a nehézség, hogy az európai uniós és az orosz érdekek igen gyakran mást szolgálnak. Ukrajna esete különösen lényeges ebből a szempontból, mert nem csak tranzitország, már mai az Oroszországból Európába irányuló gázszállítást jelenti, de jelenleg éppen egy nyugat- és egy keletorientált politikai erő küzd egymással, nem csak Ukrajnát, de Európa nyersanyagellátását is fenyegetve.
Az Európai Uniónak ebben a helyzetben két választása van (mivel az EU van kiszolgáltatva az orosz gáznak, ezért nyilván nem az oroszok vannak nehezebb helyzetben): egyik, hogy Oroszország (vélt vagy valós) érdekszférájába eleve nem is akar belefolyni, másik pedig, hogy vállalja a konfliktushelyzeteket is. A kérdés persze valójában el van döntve, hiszen a szomszédsági kapcsolatok minősége mind tagállami szintről, mint eleve brüsszeli szintről kaphat közösségi hangot (tagállamiról közösségi szintre kerülhet például a kárpátaljai magyarság kérdése).
Átalakuló kép, de…
A tanulmány megjegyzi, hogy a korábbi kép Oroszországról átalakult: a diktatúrából kiemelkedő, demokratizálódó állam képe megfordult. Azt azonban érdemes hozzátenni – és ezt a szerző nem teszi meg –, hogy az antidemokratikus kép leginkább az európai politikai vezetésekben dominál, különösen Mihail Hodorkovszkij lesittelése óta. A társadalomban egyre többet lehet hallani arról, hogy a fékevesztett globalizáció a hibás a munkahelyek elvesztéséért, ezért azoknak van igaza, akik féket tesznek a világgazdasági folyamatokra.
Összegzésként elmondható: ahhoz tehát, hogy mindkét fél a megfelelő módon tudjon viszonyulni a másikhoz, pozitív módon kell viszonyulni: elismerni Oroszország világpolitikai helyzetét – erre a tanulmány szerzője is utal. Lehet persze az ügyből mást is tanulni: különböző államok által különböző kérdésekre adott (külföldi) társadalmi reakciókat figyelve a tagállami politikai elitek, így az Európai Unió vezetése is közelebb kerülhet azon kérdés megválaszolásához, hogy hogyan lehet közelebb vinni az EU-t a közemberhez.