Belföld

„A Fidesznek ketyeg az óra”

Új kormány lesz, de új nemzet nem lesz - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP-frakcióvezetője a parlamentben napirend előtt.

Lendvai Ildikó szerint a Fidesz eddig azt mondta: Gyurcsány Ferenc ragaszkodik a székéhez, csak a hatalmat akarja, de most kiderült, nem így van.

"Önök mit mondanak? Lehet, hogy az derül ki, hogy önök azok, akik csak a hatalmat akarják?" – kérdezte a frakcióvezető.

"Önök sokszor állítottak már időbeli ultimátumot, ketyegtették az órát a Kossuth téren, de most az óra önöknek ketyeg" – fogalmazott a szocialista politikus, aki szerint a Fidesznek most válaszolnia kell, és erre nincs rá sok idő.

Lendvai Ildikó szavai szerint annak kell kiderülnie, hogy mi a Fidesz válasza: "Gyurcsánnyal, vagy az összefogással, a kormánnyal volt bajuk, vagy a nemzet egyik felével".

Ha valaki rendkívüli helyzetekben csak a régi szövegeit képes elmondani, az méltatlan a helyzet megoldására – szögezte le a frakcióvezető, aki szerint félő, hogy kibújt a szög a zsákból, és a Fidesznek nem Gyurcsánnyal volt, hanem az összefogással van baja.
Lendvai Ildikó azt mondta: reméli, csak a zavarodottság vetette elő az ellenzéki párttal a régi szövegeket, a zavarodottság pedig érhető.

"Annak idején a rendszerváltó Gorbacsov Amerikába látogatott, és azt mondta: most a lehető legrosszabbat tesszük önökkel, megfosztjuk önöket ellenségüktől. Amerika tudta, hogy feleljen, önök nem tudják" – közölte a frakcióvezető.

Hangsúlyozta: a nemzetnek továbbra is van jobb- és baloldala. "Önök sokáig azt mondták, a nemzet nem lehet ellenzékben, most pedig mintha azt mondanák, a nemzet nem lehet kormányon, nem lehet nemzeti összefogáson alapuló kormány" – tette hozzá Lendvai Ildikó, és azt kérdezte: hol lehet a nemzet?

"A pártban, csakis a Fideszben? Önök azt mondják, hogy a Fidesz a nemzet?" – nyomatékosította kérdéseit a szocialista frakcióvezető.

Új kormány lesz, de új nemzet nem lesz – szögezte le Lendvai Ildikó."Eddig azt mondták, hazug a miniszterelnök, ezért nem ismerik el a kormányt, de lehet, hogy azért nem ismerték el a kormányt, mert az nem az önöké" – jelentette ki az MSZP politikusa.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.