Gazdaság / HR
Újabb leépítések: sokszáz dolgozó került az utcára
Az orosházi Linamar autóipari és mezőgazdasági gépgyártó vállalat 709 dolgozó elbocsátását tervezi, a csoportos létszámleépítési szándékot már bejelentette a regionális munkaügyi központban - mondta Ivanics János, vezérigazgató az MTI-nek pénteken.
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a leépítés az utolsó megoldási lehetőség, a cég megpróbál munkahelymegtartó pályázatokra jelentkezni, tervezik a négynapos munkahét bevezetését is. A vállalat rendelései az utóbbi hónapokban oly mértékben visszaestek, hogy a már bevezetett költségcsökkentő intézkedések ellenére önerőből nem tud úrrá lenni a problémákon, ekkora létszámot nem tud fenntartani – fejtette ki a vezérigazgató.
Forrás: MTI