Belföld

Már az MSZP is köp a románokra?

Az MSZP azt szeretné, ha nem térne vissza a "magyar kártya" a román belpolitikába - mondta Szabó Vilmos, az MSZP külügyi munkacsoportjának vezetője pénteken Budapesten.

"Óriási sikernek és eredménynek tekinthetjük azt, hogy az elmúlt három romániai választáson nem volt jelen a magyar kártya. Most úgy tűnik, hogy vannak, akik érdekeltnek látszanak abban, hogy újra előkerüljön a magyar kártya" – hangsúlyozta Szabó Vilmos. A politikus kiemelte: az MSZP szeretné, ha a "magyar kártya" nem térne vissza a román belpolitikába.

A Sólyom László március 15-i látogatásával kapcsolatos romániai "tortúra" teljesen elfogadhatatlan és érthetetlen – húzta alá.

Szabó Vilmos arról is beszélt, hogy a magyar-szlovák politikai kapcsolatok mélypontra jutottak az elmúlt két évben. Habár a két parlament bizottságainak egyeztetése és a házelnöki tárgyalások jó irányt jelentenek, újabb feszültséget jelent például a szlovák nyelvtörvény módosításának tervezete – fűzte hozzá.

Ukrajnában is a magyar kisebbségek elleni lépések történtek. Elsősorban a nemzetiségi oktatás ellen voltak lépések, de több magyar emlékművet és szobrot is megrongáltak Ukrajnában – mutatott rá.

A politikus Szerbiával kapcsolatban elmondta: érthetetlen az is, hogy a belgrádi parlament halogatja az új vajdasági alaptörvény tárgyalását, ezzel kedvezve a szélsőséges, nacionalista erőknek. Elfogadhatatlan az is, hogy Belgrád szerint Sólyom László Vajdaságba tervezett útja nem szolgálta volna a kétoldalú kapcsolatokat – mondta a politikus.

Szabó Vilmos emlékeztetett: ezek a lépések annak fényében történtek, hogy Magyarország továbbra is támogatja Ukrajna és Szerbia euro-atlanti integrációját.
A szomszédos országokban a szélsőséges politikai erőkkel nacionalista veszély jelent meg, amely befolyással van a kétoldalú kapcsolatokra is. Ezt a veszélyt minél hamarabb "ki kell iktatni" – fogalmazott a képviselő.

"Veszélyes tendenciák jelentek meg a szomszédsági kapcsolatokban, de ezek megállíthatóak. Megállíthatóak összefogással, a demokratikus politikai erők összefogásával. A régió országai, szomszédaink egymás ellenében nem lehetnek sikeresek" – mondta Szabó Vilmos.

Az MSZP határozottan hitet tesz a jószomszédi kapcsolatok mellett, de határozottan elutasít minden szélsőséges, nacionalista törekvést. A párt ezt várja el a magyarországi és a szomszédos országok politikai erőitől is. Az MSZP hitet tesz a határon túli magyarok jogainak védelme mellett is, ebben egyetértésnek kell lenni a parlamenti pártok között is – hangsúlyozta a politikus.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.