Bűnügy

Előzetesbe került a nevelt gyerekét halálra szúrkáló férfi

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 48 éves férfit, aki szombaton hajnalban ajkai lakásukban halálra szúrta 15 éves nevelt fiát, míg 37 éves élettársának életveszélyes sérüléseket okozott - tájékoztatta Beleznay Ágnes, a Veszprém Megyei Ren

Sz. Ferenc a tragédia helyszínéről elmenekült, magával vitte ötéves kislányát, akit átadott ajkai rokonainak. Ők a kislánnyal szombaton kora reggel mentek be a rendőrségre, majd a gyermeket kórházba vitték, mert szintén megsérült.

Ajkai kórházi információ szerint az asszony már túl van az életveszélyen, s jól van a gyermek is.

A gépkocsival menekülő férfit szombaton Ajka külterületén, egy telken lévő fabódéban fogták el és vették őrizetbe a rendőrök. Sz. Ferencet több emberen elkövetett emberölés kísérletének bűntettével gyanúsítják – mondta a sajtóügyeletes.

A férfi kihallgatták, vallomásának részleteiről azonban a rendőrség nem kíván nyilatkozni – közölte Beleznay Ágnes.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.