Belföld

650 taggal bővült a Magyar Gárda

Árpádsávos és jobbikos zászlókat lengető szimpatizánsok jelenlétében hatszázötven új tagot avatott a Magyar Gárda vasárnap délután Budapesten, a Hősök terén.

Az avatáson Vona Gábor, a Magyar Gárda Egyesület alapító elnöke, a Jobbik vezetője arról beszélt, hogy a gárdatagok "új fejezetet írnak a magyar történelemben". Ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész beszédében úgy fogalmazott: a "világtörténelem legsötétebb és legmocskosabb kormánya" a magyar népre uszítja "a szubkultúra alatti tenyészetet". Kiss Róbert főkapitány pedig azt mondta, ma a gárdisták testesítik meg Magyarország élő lelkiismeretét.

A rendőrség kettős kordonnal teljesen körbezárta a Hősök terét. A kordonon kívül árpádsávos és jobbikos zászlók alatt mintegy másfél ezer ember állt az esőben, a környéken több száz rohamrendőr volt készültségben.

Az avatáson megjelent, feketébe öltözött, kopaszra nyírt, kapucnis felsőt viselő szimpatizánsok néhány újságírót megfenyegettek. A rendőrök több embert igazoltattak.
A Magyar Gárdát 2007 júniusában tíz alapítóval jegyeztette be Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

Önmagukat hagyományőrző és kulturális egyesületként jelölték meg, amelynek célja a "nemzeti önvédelem kereteinek" megteremtése. A Magyar Gárda első 56 tagja tavaly augusztusban a budai Várban, a Szent György téren tette le esküjét, legutóbb tavaly októberben a Hősök terén tartottak avatást.

A Magyar Gárda Egyesületet a Fővárosi Bíróság – nem jogerősen – tavaly december 16-án feloszlatta.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.