Belföld
Volt tengerészek építkeznek
Haltartó bárka épül Tolnánál nyárra, a város szimbólumát két volt tengerész készíti el.
Lajtai Zoltán építész, aki a Duna-part rendezési tervét készíti, az MTI-nek elmondta: egy kikötőt idéző városi teret szeretnének létrehozni a folyóparton, ahol egykor a haltartó bárkák álltak.
A régi bárkák tönkrementek, a ’80-as években teljesen eltűntek. A lokálpatrióták, városvédők azóta szeretnék pótolni a város jelképévé vált hajókat. A mostani tervet az önkormányzat is támogatja.
Sümegi Zoltán polgármester az MTI-nek elmondta: négymillió forintot különítettek el erre a célra, ám valószínűleg ennél kevesebbre lesz szükség, mivel a város erdélyi testvértelepülése, Uzon ajándékba adta a szükséges vörösfenyő deszkákat. Ezt a gesztust Tolna egy tűzoltóautóval viszonozta. A hajóépítést két volt tengerész – Koncz Ákos és Bajor László – vállalta társadalmi munkában.
Koncz Ákos közölte: most fejezték be a fenék palánkolását. Napokon belül daruval megfordítják a bárkát, hogy megépítsék a felépítményeket is. A bárka 12 tonnát nyom majd, hossza 14 méter, szélessége négy méter lesz.
A polgármester elmondta: igyekeznek funkciót találni a bárkának, elképzelhető, hogy kiállítótér vagy vendéglátóhely lesz.
Forrás: MTI