Kultúra

Szirtes György búcsúztatása

Szirtes Györgyöt, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott igazgatóhelyettesét, a Fővárosi (ma Budapesti) Operettszínház volt gazdasági igazgatóját, mindkét intézmény örökös tagját március 24-én fél tízkor búcsúztatják a dalszínház előcsarnokában - közölte a

Szirtes György temetési szertartása március 24-én lesz Fiumei úti sírkert szóróparcellájában 14 órakor lesz – tudta meg az MTI Várkonyi Judittól; a család és az intézmény azt kéri, hogy tisztelői egy szál virággal róják le kegyeletüket.

A Magyar Állami Operaház nyugalmazott igazgatóhelyettesét rövid betegség után március 7-én érte a halál Budapesten.

"Szirtes György meg tudta oldani a megoldhatatlant, hosszú pályája során egyik meghatározó, kiemelkedő figurájává vált a magyar színházi életnek" – méltatta egykori kollégáját az MTI számára Szinetár Miklós, az operaház címzetes főigazgatója.

Hozzátette: Szirtes György olvasott és író ember volt, fogékony a művészet és a művészek iránt, így az sem véletlen, hogy titkos szavazással, egyhangúan az örökös tagok sorába választották.

Szirtes György Budapesten született 1923. augusztus 22-én. 1947-től a Vígszínház színésze és közönségszervezője volt. 1949-től a Fővárosi Operettszínház művészeti titkára, 1950-től gazdasági igazgatója, 1953-tól üzemigazgatója volt.

1962-től töltötte be a Magyar Állami Operaház gazdasági igazgatói tisztségét, 1973-tól 1987-es nyugdíjba vonulásáig igazgató-helyettesként tevékenykedett. Színházi emlékeiről, tapasztalatairól Színház a Broadway-n című könyvében mesélt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.