Külföld
Gyász borult az országra
Országos gyásznap keretében emlékeznek Németországban a winnendeni ámokfutó áldozataira. Az egész országban félárbocra eresztették a zászlókat a középületeken, és számos iskolában megemlékezéseket tartanak.
A politikai rendezvények túlnyomó többségét elhalasztották, az országot szinte kizárólag a merénylővel együtt összesen 16 halálos áldozatot követelő, szerdai vérfürdő foglalkoztatja. A hatóságok folytatták a nyomozást a merénylet körülményeinek feltárására, s mindenekelőtt a 17 éves Tim K. tettének indítékait igyekeznek kideríteni.
Közben a Stuttgart szomszédságában fekvő Winnenden kisvárosba – több tartományból is – pszichiáterek, illetve lelki segélynyújtók csapata érkezett, hogy segítsen az áldozatok hozzátartozóinak, a diákoknak, sőt rendőröknek is a történtek feldolgozásában.
Forrás: MTI