Bűnügy

Bombával fenyegetőző fiatalt fogtak

Bombarobbantással fenyegetőző középiskolást fogtak el Törökszentmiklóson; a fiút közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt gyorsított eljárással, 15 napon belül bíróság elé állítják - közölte a szolnoki rendőrkapitányság megbízott vezetője szerdán Szolnokon

Március 9-én a déli órákban bejelentés érkezett a központi rendőrségi ügyeletre, miszerint két óra múlva bomba fog robbanni a "lábasiban". Mivel az ideges hangú telefonáló nem pontosította a helyszínt, a rendőrök "láposnak" értették. Ezért először Szajol ilyen jellegű területén kezdtek el kutatni a bomba után, ám később kiderült, hogy a fenyegető a törökszentmiklósi Lábassy János Szakközépiskolára gondolt. A hívás után a gyors felderítésnek köszönhetően hamar elfogták 16 éves törökszentmiklósi fiút – mondta Bajári Attila alezredes.

Hozzátette: kihallgatásakor azt mondta a fiú, hogy nehezen tud beilleszkedni osztályába. Ezért arra gondolt, hogy ezzel a tettével felhívja magára figyelmet, és vagánysága miatt jobban elfogadja majd a közösség.

A fiatal ellen közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt indult gyorsított eljárás, 15 napon belül bíróság előtt kell felelnie tettéért. A bűncselekmény maximum kétéves szabadságvesztéssel büntethető – közölte.

Bajári Attila hozzátette: tavaly négy esetben indult nyomozás közveszéllyel fenyegetés miatt a szolnoki kapitányság illetékességi területén. Ebből két alkalommal pénzintézetet, egy-egy esetben a városi bíróságot, illetve a munkaügyi központot hívta fel ismeretlen tettes. Az utóbbi személyt szintén sikerült elfogni.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.