Belföld

Itthon is meghallgatnák Gyurcsányt

Az Országgyűlés európai ügyek bizottsága csütörtöki ülésén tájékoztatást kér Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől az Európai Tanács rendkívüli ülésén előterjesztett javaslatcsomagjáról - közölte a bizottság szerdán az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek arra: az EU soros elnöki pozícióját ellátó Csehország múlt vasárnap rendkívüli tanácskozásra hívta a tagállamok állam- és kormányfőit. Az informális csúcson számos javaslat hangzott el, köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök komplex, a közép-kelet európai országok megsegítését célzó négy pontból álló javaslatcsomagja is.

Eörsi Mátyás (SZDSZ), az Európai ügyek bizottságának elnökeként fontosnak tartja, hogy az Országgyűlés és egyúttal a közvélemény is átfogóbb tájékoztatást kapjon a vasárnapi informális csúcstalálkozón történtekről, a magyar miniszterelnök által előterjesztett javaslatcsomag fogadtatásáról, valamint a további alternatív uniós elképzelésekről, amelyek hozzájárulhatnak a pénzügyi válság hatásainak hazai és regionális enyhítéséhez – tartalmazza a közlemény.

A vasárnapi EU-csúcson elfogadták azt, hogy csak olyan állami segítséget lehet adni bármely szektor bármely szereplőjének, ami nem zárja ki a más EU-tagországokban levő leányvállalatokat a támogatásból.

Mirek Topolánek cseh miniszterelnök, az EU soros elnöke és José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök vasárnapi brüsszeli sajtótájékoztatóján azt mondta: az Európai Unió szükség esetén támogatja kelet- és közép-európai tagországait, de elsősorban eseti, országonkénti alapon, mert minden egyes tagállam helyzete különböző.

A csúcson Angela Merkel német kancellár az egyes közép- és kelet-európai országok helyzetének nagyon eltérő voltára hivatkozva utasította el a térség számára a magyar fél által felvetett, 180 milliárd eurós támogatási keretterv szükségességét.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.