Tudomány

Egyre több az öngyilkos!

Gazdasági válság idején általában növekszik az öngyilkosságok száma, és az ázsiaiak különösen hajlamosak erre - mondják a szakértők.

Ázsiában milliók vesztették el munkájukat, nyugdíjasok és kisbefektetők életbiztosításaikat az összeomló tőzsdén és a befektetési alapok romjai alatt.
"Az ázsiai embereknek a munka nagyon fontos, mert nincs túl jó társadalombiztosításunk… Az állásvesztéssel járó trauma jelentős, ugyanakkor sok ázsiai szégyell szakember segítségét kérni. Nyugaton a terápia hétköznapi dolognak számít, de itt bolondnak tartják az embert, ha felkeres egy pszichiátert" – magyarázta Paul Yip öngyilkosság megelőzéssel foglalkozó hongkongi szakember.

Az utóbbi negyvenöt évben világszerte 60 százalékkal emelkedett az öngyilkosságok aránya. Az összes esetek 90 százaléka összefügg a hanyatlással és a rossz anyagi helyzettel. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint minden évben egymillió ember lesz öngyilkos.

A fejlett országok között Dél-Koreában és Japánban fordul elő a legtöbb öngyilkosság; százezer emberből 24,8, illetve 24 évente. A két ázsiai országot Belgium és Finnország követi 21,3, illetve 20,35 öngyilkossággal. Az Egyesült Államokban minden százezer emberre 11,1 öngyilkosság jut évente.

A Dél-Koreában előforduló öngyilkosságok száma a duplájára nőtt a 10 évvel ezelőtti pénzügyi válság idején, amit a szakértők a munkahelyek és a bevételek elvesztése okozta stressznek tulajdonítanak. 2008-ban is megkétszereződött az előző évhez képest az öngyilkosok aránya.

Az elkeseredés olyan méreteket öltött, hogy a dél-koreai egészségügyi miniszter öngyilkosság megelőzési programot vezetett be. Egy vasútvállalat pedig úgy döntött, ajtókat szerel fel a vágányokhoz, hogy elzárják a vasúti síneket a vonat beérkezéséig, nehogy az emberek a szerelvények elé ugorjanak.

Hongkongban a pénzügyi válságtól szenvedő emberek számára már októberben speciális forró vonalakat indítottak és néhány közkórházban februárban "depresszióklinikákat" nyitottak. A hongkongi orvosok arról számoltak be, hogy egyre több pszichoszomatikus tünettel – hasmenéssel, fülzúgással, fejfájással, alvászavarral, légszomjjal és mellkasi fájdalommal – jelentkező beteget látnak el.

Japánban a mentálhigiénés részlegeket felkeresők száma 2008 decemberében 15 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakához képest.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.