Bűnügy

Fokozottan ellenőrzik a cigányság lakta terőleteket

Fokozott figyelmet fordít a következő hat hónapban a romák lakta területekre a rendőrség - közölte csütörtökön, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság évértékelő munkaértekezletét követő sajtótájékoztatón Egerben Bencze József.

Heves városában, ahol sok roma él, plusz hat körzeti megbízott dolgozik majd, illetve a túlórakeret növelése nyomán a szokásosnál 40 rendőrrel több teljesít majd napi 8 órás szolgálatot a megyében másutt is – mondta az országos rendőrfőkapitány.

Ugyanakkor Miskolcon 148 rendőrrel létrehoznak egy, az egész észak-magyarországi régió területén illetékes bevetési osztályt – tette hozzá az altábornagy.

Az altábornagy emlékeztetett arra, hogy a rendőrség megerősítését célzó kormányzati program keretében korábban 2 milliárd forintnyi plusztámogatásról született döntést. Most ez kiegészül újabb 12 milliárd forintnyi költségvetési és uniós forrással.

Ugyancsak jelentős korszerűsítéseket terveznek, amelynek keretében kétezer gépkocsi lízingjére, 600 sebességmérő, 500 alkoholszonda és speciális láthatósági mellények beszerzésére kerül sor.

Jelentősen megterheli viszont a rendőrség költségvetését a demonstrációk biztosítása, amely 2006 ősze óta 9 milliárd forintjába volt a testületnek – fűzte hozzá.

Kedvezőnek értékelte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkáját, ugyanis az országos 4,3 százalékos csökkenéssel szemben, a megyében 15,4 százalékkal esett vissza az ismertté vált bűncselekmények száma.

Juhász István, Heves megye főkapitánya kiemelte, hogy az elmúlt évben jelentősen megemelkedett az utcai demonstrációk biztosításával kapcsolatos költségük.
Csak a megyei kórház funkcionális privatizációja ellen rendezett 23 demonstráció 46 millió forintot vitt el a megyei rendőri szervezet költségvetéséből – mondta a főkapitány.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.