Sport

Mészölyt kinevezték

Mészöly Géza, a Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzője lett a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség versenybizottságának elnöke.

"Összekötő kapocsként kívánom segíteni a felnőttek és a legifjabbak labdarúgásának egymásra találását – mondta kinevezése után a volt válogatott játékos az MTI-nek. – Fontos, hogy az utánpótlás-rendezvényeken minél több volt és jelenlegi futballista vegyen részt. Az MGYLSZ-NB I-es klubok mintaprojektjéhez” elsőként csatlakozott a Vasas, így testközelből, a mindennapok tapasztalatai alapján fogok tudni segíteni észrevételeimmel. El kell érni, hogy a profi labdarúgók szerződésébe bekerüljön – kötelezve őket rá -, hogy bemutatóedzéseken vegyenek részt az utánpótlás-korosztályú csapatoknál."

A Mészöly vezette versenybizottság feladata, hogy az egyesületekben focizó 39.710, illetve az óvodákban és általános iskolákban labdát rúgó 31.475, 5-12 év közötti gyermek egész éves versenyeztetését koordinálja, illetve ellenőrizze.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.