Belföld

Ne legyen brutális áremelés

A Fidesz felszólítja a közlekedésért felelős minisztert, intézkedjen, hogy ne emeljék brutális mértékben a vasúti menetjegyek díját - mondta Fónagy János, a párt országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján Budapesten, a Nyugati pályaudvar előtt.

Fónagy János a Magyar Nemzet keddi információjára reagált, amely szerint a MÁV márciustól több mint 10 százalékkal akarja növelni a vasúti menetdíjak mértékét.

A fideszes politikus szerint az emelés azon indoklása, amely szerint a MÁV helyzete ellehetetlenült, és ezt a költségvetés nem tudja finanszírozni, rossz, hiszen – mint mondta – erről a helyzetről nem azok az emberek tehetnek, akik vonattal járnak munkába, iskolába.

Fónagy János úgy vélekedett, hogy a decemberben életbe lépett új menetrend járatritkításai és több vasútvonal bezárása számos család mindennapjait nehezítette meg, s ezt az áremelés csak tovább fokozná. Hozzáfűzte: a vasút nem luxus, hanem a munkába, iskolába járók mindennapi eszköze.
Sem az emberek anyagi lehetőségei, sem a vasúti szolgáltatás színvonala nem indokolja, hogy a menetjegyek árát 10 százalékkal megemeljék – hangsúlyozta.

Az ellenzéki képviselő kifejtette, ha csak az elmúlt néhány hónap botrányait, például a korrupciós ügyeket, vagy, az "eltűnt vagonokat" vesszük figyelembe, akkor is azt látni, hogy a MÁV-nak nemcsak lehetősége, hanem módja is van arra, hogy javítson tevékenységén. Nem az az egyetlen megoldás, hogy az érdemi, szakmai munka helyett az embereket sarcolják – jegyezte meg.

Fónagy János hozzátette: a MÁV vezérigazgatója által bejelentett 4-5 százalékos emelést sem tartják kevésnek, ez azonban mégis azt mutatja, hogy a MÁV vezetősége megérti az utazóközönség érdekeit.
A MÁV komunikációs igazgatósága kedden közleményben tudatta: feljelenti a Magyar Nemzetet "jegyáremeléssel kapcsolatos hazug cikke miatt". Mint írták, "a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. a leghatározottabban cáfolja a lap közlését a jelentős mérvű vasúti jegyáremelésről, és azonnali helyreigazításra szólítja fel a lapot". A jegyáremelés a közlekedési tárca hatásköre – jegyezték meg.
bhz \ bko \ bpk

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.