2024. április 20. - Tivadar

Nem segély kell, hanem munkahelyteremtés

A szociális szféra megreformálásában nagyobb hangsúlyt kap majd, hogy az arra rászorulók a közvetlen pénzbeli támogatás helyett inkább a munkavégzés lehetőségének megteremtésére kapjanak segítséget - egyebek mellett erről beszélt Szűcs Erika szociális és
2009. január 16. péntek 18:13 - Hírextra
A miniszter Pécelen - ahol egy szociális intézményt látogatott meg - elmondta, hogy a demográfia törvényszerűségei nyomán mindinkább növekszik az idősek száma és ezzel a szociális kiadásokra is nagyobb az igény.

Az állam azonban a szűkülő költségvetés szorításában nehezen tud megfelelni ezen kihívásnak. Az egyensúly megteremtéséhez ezért is szükséges a családok, hozzátartozók segítőkészségét is igénybe venni, ehhez viszont jogszabály-módosítások kellenek. A szociális ellátásban résztvevő civil szervezetek, önkormányzatok, egyházak, vállalkozások hatékonyabb együttműködéséhez pedig a jelenlegi uniformizált szabályozás finomítása elengedhetetlen - szögezte le.

A miniszter széles körű elterjesztésre érdemesnek ítélte meg a "péceli modell" néven ismertté vált, húsz éve működő Egymást Segítő Egyesület munkáját. Az évi 350 millió forintból gazdálkodó civil szervezet péceli és isaszegi otthona százharminc idős, illetve fogyatékkal élő emberről gondoskodik, nyolcvanan pedig nappali ellátásban részesülnek. Az intézmény három egymásra épülő szervezetben működik, az idősgondozás mellett foglalkoztatási, képzési feladatokat is ellát, levéve a helyi önkormányzat válláról a terhek egy részét - utalt rá a miniszter.

Délelőtt Szűcs Erika Gödöllőn tanácskozott az önkormányzati szövetségek képviselőivel és a hajléltalanellátásban résztvevő civil szervezetek vezetőivel. A miniszter a megbeszélés után elmondta: az elkövetkező hetekben több döntés születik a segítőhálózat felállításáról, és arról is, ki mennyi pénzt kapjon a rendelkezésre álló forrásokból.

A miniszter meglátogatta a Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Szolgálat keretében működő hajléktalanszállót, amelynek köszönhetően - mint Gémesi György, Gödöllő polgármestere elmondta - éjszakánként egyetlen hajléktalan sem fagyoskodik az utcán. A városvezető beszámolója szerint az önkormányzatnak negyvenmillió forintjába került a szolgálat intézményi átalakítása, a hajléktalanszálló létrehozása.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását