Sport

Speciális magyar olimpikonok

Sólyom László köztársasági elnök hivatalában tette le az ünnepélyes esküt az a 37 speciális olimpikon, aki Magyarországot képviseli Idahóban a téli világjátékokon.

Az értelmi fogyatékos sportolók által előadott xilofonzene és szavalat után az államfő köszöntőjében kiemelte, hogy a jelenlévők esetében százszorosan igaz az a coubertini mondás, amely szerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.

"A Tükörteremben, ahol most állunk, szoktam átadni a nagyköveti megbízásokat, és most úgy veszem, hogy önök is nagykövetként utaznak majd az Egyesült Államokba" – tette hozzá Sólyom László.

Az eskü szövegét Szuper Levente, a magyar jégkorong-válogatott kapusa, a speciális olimpikonok képviseletében pedig Darabos Lajos és Paksi Krisztina mondta el, majd a küldöttség tagjai egymás kezét fogva meghallgatták a mozgalom himnuszát.

A február 7-től 13-ig tartó világjátékokon – amelynek Boise, McCall és Sun Valley ad otthont – hét sportágban több mint 100 ország 3000 versenyzője vesz részt. A magyarok öt sportágban indulnak.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.