Belföld

Heuréka, lakást mindenkinek!

Lakást, lakbértámogatást, tűzifát!!! A Munkáspárt 2006 nevű politikai párt a mai napon kiadta a „Fagyhalál: A demokrácia halála!” című nyilatkozatot, amelyben alkotmánymódosítást kezdeményez a lakhatás jogának garantálásáért.

A kommunista párt szerint az országban szociális vészhelyzet van, mert emberek tucatjai fagynak meg nap mint nap az utcán, vagy a fűtetlen lakásaikban. Ennek a lehetetlen állapotnak a felszámolására különböző javaslatokat fogalmazott meg a Munkáspárt 2006. A párt a felhívásában azzal a megoldási javaslattal állt elő, hogy a kormány haladéktalanul vezesse be a szociális alapú minimum-szolgáltatást, amelyet a szolgáltatók akkor sem korlátozhatnának, ha valaki tartósan nem fizeti a számlákat. Ezenkívül a szociálisan rászoruló családoknak tegyék lehetővé, hogy ingyen tűzifát vihessenek el az állami és az önkormányzati erdőkből. A marxista párt kezdeményezéséhez csatlakozott a Fiatal Baloldali Unió és az ATTAC Magyarország nevű szervezet is.

Ingyen lakás?

A Munkáspárt 2006 elnökségének érvelése szerint a lakhatás joga alapvető emberi jog. Érvelésük szerint azzal, hogy az Alkotmánybíróság nyolc évvel ezelőtt ezzel ellentétesen határozott, megsértette többek közt az Európai Szociális Chartát is. A párt szerint hajléktalanszállókkal és átmeneti menhelyekkel nem lehet ezt a problémát megoldani. Arra azonban, hogy mégis hogyan lehetne minden embert lakáshoz segíteni és hogy milyen forrásból volna mindez finanszírozható, már nem tértek ki részletesen a szervezet képviselői.

A romákat is foglalkoztatta a kérdés

Hasonló kezdeményezéssel állt elő 2001-ben a Roma Polgárjogi Alapítvány. Akkor nem a fagyhalál, hanem a sorozatos kilakoltatások miatt fordultak a parlamenti pártokhoz törvénymódosítás végett. Ők kész koncepcióval rendelkeztek, amelyben részletesen kidolgozták az állam által nyújtandó lakhatási támogatást és az adósságátvállalást is, sőt konkrét összeg-igénnyel (számításaik szerint mintegy nyolcmilliárd forinttal!) álltak a pártok elé. A javaslatból nem lett semmi, az országgyűlés még napirendre sem tűzte a kérdést.

Nyugaton már valóság

Amiről itthon csak álmodnak, tőlünk nyugatra már valóság. Egészen pontosan Franciaországban, ahol már 2008-tól alkotmányos jog a lakhatás joga. A döntést megállapító bírósági határozat után több tucat hajléktalan rohamozta meg a bíróságokat, kártérítést követelve az államtól. A vonatkozó törvény szerint ha valaki szabályosan (legálisan) tartózkodik az ország területén, akkor az állam garantálja neki az önálló és megfelelő szálláshoz való jogát, s ami a legfontosabb: ez az igény a bíróság előtt is kikényszeríthetővé vált.

Akiknek nincs hol lakniuk, azok benyújthatják erre vonatkozó igényeiket az illetékes bizottságokhoz, melyek a kérelem beadásától számított 6 hónapon belül kötelesek megfelelő szálláshoz juttatni a rászorulókat. A joga mindenkinek megvan tehát, mégis kevesen éltek vele eddig. A szakértők szerint azért, mert ezt a sok papírmunkával járó, bonyolult eljárást a szegényebb, iskolázatlanabb rétegek szakértő segítség nélkül nem tudják megindítani, illetve a hajléktalanok nagy része egyáltalán nincs tisztában ezzel a jogával.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.