Belföld

A Fidesz ismét beszól a kormánynak

A Fidesz szerint riasztó, hogy miközben veszélybe kerül az ország gázellátása, emberek saját lakásaikban fagynak meg, aközben a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) egyik főosztálya azzal van elfoglalva, hogy hétvégi korcsolyázást szervezzen az állami vezetőknek

"Nagyon riasztó, hogy ilyen helyzetben, amikor mélyül a szociális válság, az emberek saját lakásaikban megfagynak, a MeH azzal foglalkozik, hogy olcsón korcsolyázhassanak a Gyurcsány kormány tagjai" – fogalmazott a sajtótájékoztatón.

Ágh Péter mindezt arra a sajtóhírre reagálva közölte, miszerint a MeH egyik főosztálya e-mailben tájékoztatta az igényjogosultakat – állami vezetőket, a kormánytagjait -, hogy a Balaton jege a hét végére sportolásra alkalmassá válik, ezért a balatonőszödi kormányüdülőben kedvezményes áron – 6800, illetve 3400 forintért – várja a kormány tagjait.

Mint mondta, e riasztó magatartás miatt a Fidesz írásbeli kérdést nyújt be a Miniszterelnöki Hivatalhoz, hogy megtudja, kik voltak azok a miniszterek, államtitkárok, akik ezen a hétvégi programon részt vettek.

Ágh Péter úgy vélte, ma már érthető, hogy miért köt a MeH külső cégekkel szerződéseket olyan feladatokra, amelyeket a kancellária, illetve a különböző minisztériumok is el tudnak végezni.
A fideszes politikus emlékeztetett Gyurcsány Ferenc szavaira, amikor a kormányfő a napokban a spórolást, mint hazafias kötelességet említette. Ágh Péter úgy vélte, ezek megint csak szavak, s eközben teljesen ellentétesen működik a kormány.

"Ez riasztó kormányzati magatartás, lenézik az embereket" – jelentette ki, majd hozzátette: erre a magatartásra egy felelős ellenzéki pártnak fel kellett hívnia a figyelmet, ám ez ellen a Fidesz nem tud semmit tenni.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.