Bűnügy
Két halott az M2-esen
Egy ember meghalt, öten megsérültek, amikor két személyautó ütközött Pest megyében az M2-es autóúton szombaton - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A két balesetet szenvedett jármű a főváros felé haladt a 35. kilométerszelvényben, amikor az egyiknek a vezetője előzésbe kezdett. Egy szembejövő autó miatt azonban túlságosan hamar kellett visszatérnie az út jobb oldalára, ezért a másik jármű elé vágott, és mindkét autó az árokba hajtott – mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletes.
Az előzésbe kezdő, feltehetően a balesetet okozó autóban egy ember meghalt, hárman megsérültek, a vétlen járműből két sérültet mentettek ki – tette hozzá Bényi Mónika.
Az M2-es autóutat a helyszínelés és a műszaki mentés idejére minkét irányban lezárták – közölte az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa.
Forrás: MTI