2024. április 18. - Andrea, Ilma

A megsebesült biztonsági őr a csepeli gyilkos?

Két embert vettek őrizetbe a csepeli kettős gyilkosság miatt: a bűncselekmény során megsérült biztonsági őrt és a tanintézmény gazdasági igazgatóját - közölte a rendőrség csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
2009. január 8. csütörtök 10:50 - Hírextra
A két gyanúsítottat az emberölés napján, szerdán elbocsátották az iskolából sikkasztás gyanúja miatt. A nyomozók szerint brutális kivégzés történt, amelyet a biztonsági őr hajtott végre.
Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese és Keszthelyi József, a BRFK Életvédelmi Osztály vezetője a sajtótájékoztatón ismertették: a biztonsági őrt és a gazdasági igazgatót egy 3-4 millió forintos sikkasztási ügy miatt bocsátották el az állásukból szerdán.

A gazdasági igazgató estére találkozót beszélt meg az alapítványi intézmény vezetőjével, hogy az elbocsátásból adódó technikai kérdésekről - például eszközök leadásáról, juttatásokról - beszéljenek. Az intézményvezető magával vitt egy pedagógust is, aki egy magnóval a zsebében rögzítette a találkozón elhangzottakat. A gazdasági igazgató pedig az egyébként büntetett előéletű, csalás és közokirat-hamisítás miatt korábban büntetett biztonsági őrt vitte magával.

A felek fél órán keresztül beszélgettek, majd a rendőrök elmondása szerint a felvétel alapján a biztonsági őr egyszer csak - 30 másodperc különbséggel - lelőtte a két férfit. A történtek során a biztonsági őr is megsebesült, a tenyerén. Egyelőre nem tudni, hogy lövéstől sérült meg, vagy magát sebesítette meg, hogy leplezze, ő követte el a bűncselekményt.

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában szerda este két férfit lőttek le; a csepeli önkormányzat csütörtökön megerősítette azt az előző napi információt, amely szerint Takács József, az intézmény igazgatója és helyettese, Papp László a gyilkosság áldozata. A rendőrök a sajtótájékoztatón egy 62 éves intézményvezetőről és egy 32 éves pedagógus áldozatról beszéltek. Utóbbival kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondták: még nem tisztázottak a pontos titulusok.
Bodnár Zsolt közölte: a rendőrök azt követően kaptak jelzést, hogy a biztonsági őr kirohant az iskolából és egy zöldségestől segítséget kért. Elmondása szerint az iskolában egy csuklyás férfi lövöldözött, aki azután elmenekült. A helyszínre érkező rendőröknek azt mondta, hogy egy, a közelmúltban elbocsátott tanuló lehetett az elkövető.

Keszthelyi József tájékoztatása szerint azonban a helyszínen vérnyomokat találtak a biztonsági őrtől az általa elmondott menekülési útvonaltól eltérő irányban. Hozzátette: az intézmény teljesen be van kamerázva, de a rögzítésre szolgáló szervernek nyoma veszett. A szerver elhelyezésére szolgáló szoba ajtaján véres lábnyomot találtak, amelyről később kiderült: az a biztonsági őrtől származik, ő rúghatta be az ajtót. Az őrt még csütörtök délelőtt sem tudták kihallgatni, mert nem volt olyan állapotban - mondta.

A nyomozás során kiderült, hogy a nap folyamán, szerdán a gazdasági igazgatót és a biztonsági őrt sikkasztás miatt elbocsátották. Ennek részleteiről a rendőrök egyelőre nem tudtak beszámolni, azt mondták: még vizsgálják a történteket.

A gazdasági igazgató - aki a helyszínre sietett és akit a rendőrök előállítottak kihallgatásra - a nyomozóknak részben elismerte a bűncselekményt. Állítása szerint nem volt a helyiségben, amikor a lövések dördültek, csak hallotta azokat. Azt azonban elismerte, hogy segített a történteket rögzítő szerver elrejtésében, azt a Dunába dobta. A sajtótájékoztatón elhangzott: a nap folyamán búvárokkal próbálják megtalálni a szervert.

A helyszínen a meggyilkolt pedagógus - akit az intézményvezető hívott el a találkozóra - zsebében megtalálták a magnót, amely rögzítette a történteket. Erről a nyomozók annyit mondtak, hogy mintegy fél órán keresztül beszélgettek a felek, amikor egyszer csak eldördültek a lövések, összesen öt lövés.

Keszthelyi József közölte, hogy brutális kivégzés történt, az áldozatoknak esélyük sem volt a menekülésre. Hozzátette: a találkozó célja egyértelműen a gyilkosság volt, mivel a beszélgetés során "egyszer csak eldördült a lövés".

A gyilkos fegyverről -, amelyet a helyszínen hagytak a tettesek - a rendőrök elmondták: az nem szerepel a nyilvántartásban, nem önvédelmi fegyver. Kérdésre válaszolva Bodnár Zsolt kitért arra: a biztonsági őr sem szerződéses, sem hivatásos tagja nem volt fegyveres szervnek.

Arra a felvetésre reagálva, miszerint az egyik áldozat a helyi önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője, Bodnár Zsolt kizárta, hogy az ügynek lenne politikai vonatkozása, közlése szerint egyértelműen munkahelyi konfliktus állt a bűncselekmény hátterében.

A két gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette. D. Gábor 36 éves gazdasági igazgatót társtettesként, K. Tamás 52 éves biztonsági őrt tettesként, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását