Belföld

Lemondott a jegyző

Lemondott Békéscsaba jegyzője, így ellene megszűnt a korábban indított fegyelmi eljárás - közölte a város fideszes polgármestere sajtótájékoztatón szerdán.

Vantara Gyula, a közgyűlés soron kívüli ülése után elmondta: Benedek Mária jegyző kedden levélben értesítette a város vezetését, hogy lemond megbízatásáról, amelyet a képviselők többségi szavazással elfogadtak.

A város jegyzőjét a közgyűlés még november közepén függesztette fel állásából, és fegyelmi eljárást indított ellene egy, az egyablakos ügyintézéssel kapcsolatos beruházás kapcsán kötött vállalkozói szerződés miatt.

A polgármester a közgyűlést követően azt hangsúlyozta, hogy a jegyző lemondása miatt okafogyottá vált a fegyelmi eljárás, így a testület azt megszüntette.

A jövőben a város aljegyzője irányítja a hivatal munkáját mindaddig, amíg pályázat útján nem talál új jegyzőt Békéscsaba.

A városnak egyébként az elmúlt öt évben nem sikerült olyan jegyzőt találnia, aki kitölthette volna hivatali idejét.

A rendszerváltás utáni első címzetese főjegyző az életkora miatt volt kénytelen megválni hivatalától. Kurucz Ferenc, aki korábban a megye rendőr-főkapitánya volt, azért kényszerült távozni, mert nem volt meg az elegendő közigazgatási gyakorlata. Benedek Mária elődjével, Nagy Mátyással kapcsolatban viszont a bizalom szűnt meg. A most lemondott jegyző 2007 tavasza óta irányította az önkormányzati hivatalt.

Benedek Máriát az MTI-nek nem sikerült elérnie.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.