2024. május 28. - Emil, Csanád

Átadták a szentesi légimentő-bázist

Átadták hétfőn a szentesi légimentő-bázist, amely - mint azt Budai Bernadett kormányszóvivő a létesítmény ünnepélyes átadásán hangoztatta - az ország legkorszerűbb ilyen létesítménye, s a légimentés feltételeit Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében, val
2009. január 5. hétfő 12:37 - Hírextra
A szentesi, az ország hetedik légimentő-bázisa széleskörű összefogás eredményeként jött létre, az építés költségéhez, az Egészségügyi Minisztérium mellett, politikai hovatartozástól függetlenül hozzájárultak a térség önkormányzatai is - mondta a kormányszóvivő.

Székely Tamás egészségügyi miniszter hangsúlyozta, a szentesi bázis működésével a korábbi 60 százalékról 85 százalékra nőtt az országban a 15 percen belül mentőhelikopterrel elérhető területek aránya.

A következő években 11,5 milliárd forintot fordítanak a mentés korszerűsítésére. Az összegből, a légimentő-bázisok korszerűsítése mellett, új földi mentőállomásokat alakítanak ki, többet felújítanak, eszközöket szereznek be és javítják a járműpark állapotát - közölte a tárcavezető.

Túri Péter, a Légimentő Kht. ügyvezetője elmondta, a bázis három hónap alatt épült föl, osztrák tervek adaptálásával. A bázis, a fűtött hangár mellett, egészségügyi és műszaki raktárral, önálló fénytechnikával és saját töltőállomással is rendelkezik.

A bázison négyen teljesítenek egész évben folyamatos szolgálatot: egy pilóta, egy orvos, egy mentőtiszt és egy műszaki szakember - mondta az igazagtó.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását