Belföld

Európa örvendezhet Eörsi Mátyásnak

Valóban mi itt, Közép-Európa keleti részén csak zavarjuk a környező országok érzékenységét, vagy inkább a saját magunk sérelmeivel kellene foglalkozni? Nem vagyunk bűnös nemzet, ezt pedig nem csak a környező országoknak illik tudomásul venni, de még Eörsi

Az, hogy tőlünk északra és keletre állami szinten megy a történelemhamisítás, az egy dolog. Ott senkit nem izgat, hogy egyesek nagyobbnak akarják láttatni magukat, mint amilyenek, de ez is egy dolog. Mi pedig nem vagyunk olyanok, az is egy dolog. Azt azonban nehezen lehet megérteni, hogy mifelénk egyesek miért igyekeznek minél jobban a földbe taposni a nép öntudatát.

Csúnya vicc

Két SZDSZ-es politikus beszélget:
– A trianoni diktátum igazságtalan volt.
– Így van, a románoknak a Tiszáig járt volna.

Csúnya vicc, viszont a viccek általában hordoznak némi igazságalapot. Csak pár példa.

Anno elfogadta a parlament a státusztörvényt, amely a határon túli magyarok számára nyújtott erkölcsi és anyagi támogatást. A pártok között konszenzus volt, még az MSZP is megszavazta azt. A konszenzus egy pártra nem vonatkozott: az SZDSZ-re.

A Tilos Rádió 2003-as karácsonyi keresztényirtósdija (a Tilos Rádió munkatársa közölte: kiirtaná az összes keresztényt) után egy párt reprezentánsa volt, aki védte a védhetetlent. Az SZDSZ Eörsi Mátyása felháborodva vette tudomásul, hogy az ORTT beleszól a szerkesztőségek munkájába – a keresztényirtósdi tényét figyelmen kívül hagyva.

A dunaszerdahelyi rendőrterror után egy politikus nagy hévvel kikelt a magyar szurkolók ellen, illetve a a történelem szemétdombjára kívánta a nagymagyarország – sziluettes, valamint árpád sávos zászlókat. Ő is az SZDSZ Eörsi Mátyása volt.

Ezek után itt a legújabb botrány, amely szerint Göncz Kinga egy szerb lapban a magyar diplomácia részéről elvetette a vajdasági magyarok autonómiatörekvéseit. Igaz, hogy a Külügyminisztérium helyreigazítást kér, azonban az eset legalábbis gyanús.

Elhatárolódni

A fenti példák ha másra nem, arra mindenképpen jók, hogy alapvetően más kontextusba helyezik Orbán Viktor korábbi tusnádfürdői mondatát, miszerint a baloldal alkalom adtán ráront nemzetére. Persze a baloldalról beszélni egyfelől túlzás, másfelől butaság: nem a baloldalról, hanem legfeljebb pár arra hajlamos egyedről lehet beszélni mind bal-, mind jobboldalon. A baloldal történelmi felelőssége csupán az, hogy kormányon van, ezért megfelelően, világosan, ellentmondást nem tűrően, a lehető leghatározottabban el kell határolódniuk attól, hogy számukra nem Magyarország az első.

Az SZDSZ hallgatásai Eörsi kapcsán nagyon sajnálatosak. Az, hogy a baloldalon az ilyen hangokat nem szankcionálja senki, érthetetlen. A széthúzás, az idegennek való nyalás láttán a környező országok valószínűleg a térdüket csapkodják a röhögéstől: ennyire szűk látókörűek is csak a magyar politikusok lehetnek. Nem kell összehúzni magunkat, mert nincs miért. Az olyan politikus pedig, aki aki azt sugallja, hogy van miért, szépen maradjon csöndben, mert nem közénk való. De akár át is teheti a székhelyét. Mondjuk Pozsonyba. Érdemes lenne a saját érzéseinkkel is foglalkozni, nem csak a "vendégszerető" külföldével. Nem vagyunk bűnösök, nem bántottuk többet a románokat, szerbeket, szlovákokat, mint ők minket. Sőt… sőt…

Persze ők egy cseppet sem bánják, hogy Eörsi Mátyás Magyarországon tevékenykedik.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.