Sztárhírek

Öt milliót adtak el belőle

A Mamma Mia! amerikai musicalfilm vezeti minden idők legkelendőbb DVD-jeinek listáját az Egyesült Királyságban több mint 5 millió eladott darabbal. Az Abba slágerei köré szőtt történet DVD-je az első, amelynek értékesítése meghaladta az ötmilliót.

Az Official Chart,s Company elkészítette a DVD-k 2008-as listáját csakúgy, mint az elmúlt évtized legnépszerűbb DVD-jeinek listáját. A filmen és színpadon is óriási sikert aratott, s Magyarországon is bemutatott Mamma Mia! 2008-ban a Sötét lovag című Batman-filmet megelőzve lett a legkeresettebb DVD. Az összesített listán A Karib-tenger kalózai – A Fekete Gyöngy átka című sikerfilmet előzte meg, melyből 4,7 millió darabot adtak el. Az összesített DVD-sikerlista harmadik helyezettje A Gyűrűk ura – A Gyűrű szövetsége, a negyedik A Gyűrűk ura – A két torony, míg az ötödik a Casino Royale című James Bond-film.

A 10 legnépszerűbb DVD közé került többek között a Shrek 2 – ez egyúttal a legkelendőbb animációs DVD Nagy-Britanniában.

Összesen tizenkét DVD haladta meg a hárommilliós értékesítést 1998 óta, vagyis amióta a DVD-k forgalomba kerültek Nagy-Britanniában.

A november közepén megjelent Mamma Mia! az ünnepi vásár leggyorsabban fogyó portékája volt, az első napon 1 millió 669 ezer darabot vásároltak belőle s 69 millió fontot hozott az alkotók konyhájára. A film, amelynek Meryl Streep, Pierce Brosnan és Julie Walters a főszereplője, elsősorban az idősebb hölgyek körében aratta a legnagyobb sikert.

Az ABBA együttes legnagyobb slágereit összegyűjtő CD – ha nem is lett első – a 410 ezer eladott lemezzel bekerült az első húsz közé.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.